Little G Weevil nyitotta meg az I. Kanizsai Blues Night-ot - frissítve!

facebook megosztás

Little G Weevil nyitotta meg az I. Kanizsai Blues Nightot szombat este a Medgyaszay Házban. A kötetlen előadáson a műfaj jellegzetes dalai mellett a világhírű zenész személyes történetei, valamint Játssz tovább című kötete is szerepet kapott.

Little G Weevil, polgári nevén Szűcs Gábor 1996-ban alapította első blues zenekarát, majd a 2000-es évek elején költözött ki a műfaj őshazájába, az Amerikai Egyesült Államokba. Karrierje során számos rangos díjjal ismerték el. A Nagykanizsára hozott koncertje csaknem három évtized munkájának gyümölcsét foglalja magába. 

- Én kilenc lemezen vagyok túl, ez azt jelenti, hogy nagyjából 80 szerzeményt írtam már éltemben, úgyhogy hangulatfüggő, hogy mondjuk aznap estére mely szerzeményeket hozom elő. Ma estére is csináltam egy programot, és mivelhogy 25 éve nem voltam Nagykanizsán, nagyjából ez úgy áll össze, hogy fele-fele saját szerzemények, illetve számomra kedves bluesklasszikusok, nagyjából így épül föl – mondta el Little G Weevil zenész. 

zene

Az esten közreműködött Horváth Misi, a blueszenész egy nagyon régi barátja is, aki a közös történetek felelevenítése mellett szájharmonika játékával is szórakoztatta a nézőket. 

- Ő írt egy könyvet, amiben néhány oldalt kapott a mi kapcsolatunk is, tehát hogy mennyit koncerteztünk, és az a helyzet, hogy nosztalgiázunk egy kicsit. Tehát csinálunk olyan koncerteket, ahol egy kicsit a sztorizgatás megy, beszélgetünk a régi múltról, ő beszél az amerikai életéről, arról a 15 évről, amit ő eltöltött ott kint, hogy milyen sikereket ért el ezzel. Végül is ez az apropója a mi közös koncertezésünknek – tudtuk meg Horváth Misitől. 

A műfaj hazai népszerűségét jól mutatja, hogy az est alkalmából megtelt a Medgyaszay Ház színházterme, Nagykanizsa mellett számos környező településről érkeztek az érdeklődők. A koncertről bővebb összeállítást láthatnak kulturális magazinunk következő adásában. 

SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.