Legendás kanizsai művészek képein keresztül ismerhető meg a 20. századi India
Brunner Erzsébet és Sass Brunner Erzsébet huszadik századi Indiát megidéző festményeiből nyílt kiállítás szerdán délután a Magyar Plakát Házban. A tárlat művei mellett, bemutatták Lázár Imre, „Magyar nők India vonzásában” című kötetét is, amelyben a két kanizsai alkotó élete is jelentős szerepet kap.
A múzeum munkatársai minden évben igyekeznek egy-egy időszaki tárlaton bemutatni Sass Brunner Erzsébet és lánya műveit. A kiállításokat mindig új tematika szerint alakítják, idén a szegénység és a gazdagság kontrasztját szerették volna bemutatni a festményeken keresztül. Az alkotások között számos olyan kép van, amelyet a kanizsai közönség korábban még nem láthatott.
- Esetleg, aki nagyon szemfüles, már találkozhatott egy-két nagyon híres és különleges, például maharadzsát ábrázoló képpel. De van nagyon sok olyan festmény is, amely most kerül először kiállításra és itt valóban a szegénység és a gazdagság kontrasztja kerül előtérbe – fogalmazott Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.
A festőművészek 1930-ban érkeztek meg Indiába, ahol az ország kettőssége is megihlette őket. Művészetükben igyekezték bemutatni azt a mértékű gazdagságot és szegénységet, amit szülőhazájukban nem tapasztalhattak. Szmodics-Tugya Beáta a kiállítás kurátora kiemelte, az alkotók olyan emberek voltak, akik minden társadalmi rétegben hamar kivívták a tiszteletet.
- Ők nem éreztették azt, hogy ők máshonnan jöttek vagy ők iskolázottabbak, vagy akár többek, mint ott a falusi átlagember. Nagyon is közéjük tudtak illeszkedni mindenféle erőlködés nélkül. Valahogy természetesen bele tudtak simulni az ottani életbe, akkor is, ha egy maharadzsa udvarába kellett menni, de akkor is, ha a legszegényebb faluba kellett menni. Őket atrocitások, támadások nem érték, sőt, csodálkozva figyelték az ő tevékenységüket - fogalmazott Szmodics-Tugya Beáta, a Thúry György Múzeum muzeológusa.
A kiállítást megnyitó Lázár Imre személyesen is ismerte Brunner Erzsébetet, akit szerinte a mai napig rendkívül nagy tisztelet övez Indiában. A kulturális diplomata „Magyar nők India vonzásában” című könyvében is nagy szerepet kapnak a Brunnerek, ám más, az ország történetében nagy szerepet játszó hölgyek élettörténetét is megörökítette.
- Beszélhetünk olyan tudósnőkről, mint Tömöry Edith, aki művészettörténész-professzor volt, de vannak köztük művészek. De volt olyan, aki a Nehru-családba beházasodott, Friedmann Magdolna, aki a legközelebbről látta a 20. századi India történetét. Ő a férjét segítve aktív részese volt a függetlenségi mozgalom harcainak és a megszületett új India formálásának - mondta el Lázár Imre, India-kutató.
A tárlaton összesen 59 Brunner és Sass Brunner festményt láthat a közönség. A kiállításmegnyitóval és kötetbemutatóval bővebben foglalkozunk kulturális magazinműsorunk egy későbbi adásában.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)