S. Nagy Katalint köszöntötték a PEN-en
Bemutatták S. Nagy Katalin legújabb könyvét szerdán délután a Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban. Az elismert kanizsai születésű művészettörténész és szociológus kötete a 80. születésnapja alkalmából jelent meg.
A város díszpolgára szerint mindig úgy tekintett magára, mint aki a szociológusok között művészettörténész, a művészettörténészek között pedig szociológus. Az 1970-es évek óta 19 festőről írt valamilyen monográfiát vagy könyvet, de több tanulmány is fűződik a nevéhez. A most bemutatott kötetben számos általa írt publikáció található.
- Mindig mondtam, hogy majd a halálom után, nem akarok emlékkötetet. Nem kérdezték meg, tehát most Tibori Tímea, aki bemutatja a kötetet és főszerkesztője ennek a kötetnek és a folyóiratnak is, az ő leleménye volt, ő találta ki. Ő állította össze, persze aztán én is beleszóltam. Nagyon is hálás vagyok és örülök is neki - árulta el S. Nagy Katalin művészettörténész.
S. Nagy Katalinnak komoly szerepe volt az 1990-es években a nagykanizsai kampusz megalapításában és az előző évtizedekig tanított is a helyi felsőoktatási intézményben. A kötetbemutatón és köszöntésen számos egykori kollégája és tanítványa részt vett. Lehota M. János esztéta úgy fogalmazott, akik a PEN-en együtt dolgoztak S. Nagy Katalinnal, valamennyien édesanyjukként tekintenek rá a közös munka és a pályakezdőként kapott segítség miatt.
- Én nem a személyt és nem az élő, személyesen megjelenő nagyasszonyt, hölgyet, tanárnőt szeretném láttatni, bemutatni, hanem azt a szerzőt, aki a szövegei mellett, aki ennek az életútbemutató kötetnek a szövegei mellett kirajzolódik. Az számomra nem az az S. Nagy Katalin, aki egy nagy tudású szociológus, művészttörténész, művészetszociológus, hanem számomra még mindig egy érdeklődő, a világra rácsodálkozni tudó lány – fogalmazott Lehota M. János esztéta.
S. Nagy Katalin kiemelte, büszke arra, hogy Nagykanizsán született és alkothatott, ám a számos elismerése és munkája ellenére elsősorban főállású tanítónőnek és nagymamának tartja magát. A kötetbemutatóval bővebben foglalkozunk Napi Kanizsa című műsorunk egy későbbi adásában.
K.T.
(Kép: Kanizsa Médiaház)