Szigorúbb keretek között a rollerezés: szabályozás várható
Az ősz kezdetével szigorúbb szabályok és világos határok jöhetnek az elektromos rolleresek számára. A szakemberek már dolgoznak az új szabályozáson, amely súly és teljesítmény alapján különítené el a járműveket.
A jogalkotó már elkezdte a várva várt szabályozás kidolgozását. A szeptemberben érkező új KRESZ nem egységesen érintené a rollereseket: a határokat a teljesítmény és a súly alapján húznák meg. A tervezet szerint 12 éves kor alatt tilos lesz ezekre az eszközökre állni, és egy típuson sem szállítható utas. Pálné Péter Eszter szerint a módosításokkal rendezettebbé válna a közlekedés, és megelőzhetőek lennének a további balesetek.
- Ez a jogszabály még nem él, tervezet alatt van, de nagyon fontos feltételeket szab meg. Leginkább azért, mert eddig mindenki használta úgy, ahogy gondolta, és teljes káoszt okozott, sok esetben balesetet is, és ezt kell egy kicsit leszabályozni; mert nem megtiltani, hanem keretek közé helyezni. A jogalkotók most jelenleg – vagy legalábbis az a szakmai bázis, aki ezen dolgozik – az első rálátásra úgy gondolta, hogy csinál egy kicsi meg egy nagy kategóriát – árulta el Pálné Péter Eszter, a START Oktatási Kft. ügyvezetője.
A tervezet szerint kis rollernek minősülnének a 35 kilogramm alatti, legfeljebb 25 kilométer/óra sebességre képes és maximum 1000 wattos eszközök. Ezekre a kerékpáros szabályok vonatkoznának: a bukósisak használata kötelező lenne, a járdán viszont közlekedhetnének. A nagyobb teljesítményű típusok már a segédmotoros kategóriába tartoznának, így jogosítvány és motoros bukósisak kellene hozzájuk, a járdáról pedig kitiltanák őket. Vannak azonban olyan szabályok, amelyeket a rendőrök már most is szigorúan ellenőriznek.
- Azok a járművek, amelyeknek a súlya 25 kg-ot meghaladja, és 14 kilométer/óránál gyorsabban haladni képesek, azokra szükséges biztosítást kötni; illetve azokra az elektromos rollerekre is, amelyek 25 kg-nál ugyan könnyebbek, de 25 km/órás sebességnél gyorsabban képesek haladni, tehát ezekre szükséges a biztosítás. Amit még szintén ellenőrizni tudunk, az a járművezetőnek az állapota. Ugye mondtam, hogy a legkockázatosabb – idézőjelben – tényező itt is az ember, és hát a gépi meghajtású járműveknél zéró tolerancia van - mondta el Lovkó Balázs, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési főelőadója.
Fontos tehát felhívni a figyelmet, hogy az elektromos rollerek esetében is tilos a szeszesital-fogyasztás, a fiatalabb használók biztonságáért pedig a szülők felelőssége is elengedhetetlen. A végleges szabályozásig a szakértők a kölcsönös türelmet és a biztonságos sebesség megválasztását hangsúlyozzák, különösen a járdákon és a gyalogátkelőhelyeken. A cél, hogy az új kategóriák bevezetésével minden közlekedő számára világossá váljon, kinek hol a helye a forgalomban.
D.K.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)