Beszigorítottak, rendkívüli ellenőrzést tartanak az ételfutároknál
Az utóbbi hetekben megnövekedett az ételfutárok tevékenységével kapcsolatos fogyasztóvédelmi hatósághoz érkező panaszok száma. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el az ételfutároknál.
A nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el az ételfutároknál – írja az NGM sajtóközleménye.
A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést indít a legnagyobb ételfutároknál.
A vizsgálat többek között a kiszállított ételek állapotára, a kiszállítási idő betartására, az árakkal kapcsolatos problémákra, valamint a fogyasztók kompenzációjára vonatkozik.
Az utóbbi hetekben megnövekedett az ételfutárok tevékenységével kapcsolatos fogyasztóvédelmi hatósághoz érkező panaszok száma. A jelzett problémák valamennyi nagyobb ételkihordó céget érintik, többek között a Woltot, valamint a Foodorát is.
Jelentősebb problémaként fogalmazódott meg több esetben is, hogy
- az ígért kiszállítási határidőnél jelentősen később érkeznek meg az ételek,
- az árak feltüntetése nem egyértelmű vagy hibás, illetve, hogy
- a kiszállítás nem megfelelő.
A nemzetgazdasági miniszter ezekre a panaszokra tekintettel, a fogyasztók védelme érdekében rendkívüli vizsgálatot rendelt el ezeknél a vállalkozásoknál.
A kormányhivatal próbavásárlással egybekötött ellenőrzése négy területre kiemelten fókuszál:
- a kiszállított ételek minőségének és állapotának megfelelősége (pl. kihűlt, kiborult, kifolyt, összerázódott, elázott),
- a jelzett kiszállítási idő betartása (pl. jelentős késéssel érkezett meg),
- az árakkal kapcsolatos problémák (pl. különböző jogcímeken történő többletdíjak felszámítása, így kiszállítási díj, szolgáltatási díj),
- a fogyasztó kompenzációja (pl. fogyasztói sérelem esetén vállalnak-e kompenzációt, illetve azt ténylegesen biztosítják-e; visszakapja-e valójában a vételárat a fogyasztó végső esetben).
A fentieken túl az ellenőrzés kiterjed továbbá a cégek honlapján és általános szerződési feltételeiben található tájékoztatási kötelezettségekre.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatal a magyar családok védelme érdekében határozottan fellép, jogsértés esetén pedig megteszi a szükséges intézkedéseket azért, hogy a vásárlók teljeskörűen és hatékonyan élhessenek fogyasztói jogaikkal.
vg.hu
(Kép: Kanizsa Médiaház)