Urológiai szűrővizsgálatok a kanizsai kórházban

facebook megosztás

Férfiegészség Kampányt indít a Magyar Urológusok Társasága az egészségtudatosság, valamint a prosztatarák korai felismerése céljából. Az akcióhoz csatlakozva a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban PSA vizsgálati nyílt napokat szerveznek november 4-én és 11-én, reggel fél 9 és délután 14 óra között.

A prosztatarák rendkívül gyakori rosszindulatú daganatos betegség, a férfiak körében világszerte a második, a daganatos halálozások közül pedig az ötödik leggyakoribb. Kezdeti stádiumban nem okoz panaszt, ezért is lenne olyan fontos a korai felismerés. Azon férfiak esetében, ahol a családban előfordult már a betegség, 45, míg átlagosan 50 éves kor felett javasolt a szűrővizsgálat. A korai diagnózis célja, hogy a magas kockázatú prosztatarákot észrevegyék, hiszen ez a kór a szervezetben szétszóródva a páciens halálához vezethet. Erdődi Bence urológus kiemelte, a szűrővizsgálatok előtt érdemes kerülni egyes tevékenységeket. Ilyenek például a kerékpározás, a fizikai megterhelés, valamint a szexuális együttlét. Emellett húgyúti fertőzés fennállása esetén sem érdemes a vérvételre érkezni. 

kórház

- Az intézményünkben úgy találtuk ki, hogy két hétfői napot, november 4-ét és 11-ét jelöljük ki. 8 óra 30-tól 14 óráig van lehetőség vérvételre az urológiai szakrendelésen, ami az SZTK első emelet, 20-as ajtónál található. A kartonozón keresztül szükséges bejelentkezni, előzetes regisztrációhoz kötöttük a részvételt. A laboreredmények értékelése telemedicinális úton történik. A gyanús eseteket telefonon értesítve csütörtöki napokon, november 7-én és 14-én van lehetőség 11 órától 14 óráig konzultációra, esetmegbeszélésre, fizikális és ultrahangvizsgálatra a betegeknek - mondta el Erdődi Bence, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Urológiai Osztályának urológus orvosa. 

SZ.F.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.