A kupa-futam szervezőiként is vizsgáztak

facebook megosztás

A hegyi kerékpárosok számára a dél-zalai városban kialakított – s azóta kimondottan nagy népszerűségnek örvendő – pályán rendezték meg az XCO (olimpiai cross) Magyar Kupa-sorozatán belüli VII. Kanizsa Kupát.

A kanizsai Csónakázó-tónál fordult hajrájába a kerékpárosok MTB-s szakágának kupa-versengése, mi több, a nemzetközi besorolása tovább emelte a futamok rangját a Kanizsa Kupa rendezvényén belül. Minden kritérium mellett természetesen a megfelelő szintemelkedés is a pálya nyomvonalában található, s ami a szerevező számára külön öröm lehetett, az utánpótlás kategóriákban is szép számú mezőny nevezett a Kanizsa 14 Kerékpáros Egyesülettől kezdve a GreenZone ZKSE-n át a Ferencvárosi TC-ig bezárólag.

A felnőtt elit versenyek esetében az előzetes esélyeknek megfelelően a hölgyeknél Buzsáki Virág (jb Brunex Superior Factory Racing), míg a férfiaknál Palumby Zsombor (SVS Pro Team) könyvelhette el a futamgyőzelmet, nemzetközi szinten például a kimondottan erős válogatottal érkező ukrán sportolókat is megelőzve. Az utánpótlás színterén immár a nagykanizsaiak is jelentkeznek eredményeikkel, férfi U19-ben például a kimondottan népes mezőnyben lett Bacsi Csongor (Kanizsa 14 KE) tizedik. Az U15-ös fiúknál a legjobb dél-zalai Bokán Simon lett, szintén tizedik helyezettként. A leány U13-as versenyzők közül Babics Zita kerekezett át elsőként a célvonalon, a teljesség igénye nélkül tehát a nagykanizsai fiatalok is mind jobban vizsgáznak tehát.

- Az esőt is tartogató edzésnap után szerencsére az erős szél a verseny idejére lényegében helyre is hozta az így gyorsan száradó pálya-nyomvonalat – fogalmazott a szervezők részéről Bacsi Szilárd. – Az utánpótlás különösen előkelő létszámának láttán hatványozottan is boldogok voltunk, s tehettük ezt úgy, hogy házigazdaként a Kanizsa 14 KE is mind jobb eredményeket mutathat fel. Tulajdonképpen először lehettünk ráadásul a verseny főszervezői, s ezt a munkát remélhetőleg tudjuk folytatni, kerékpárosaink szereplésének pedig külön is örülhettünk.

P.L.

(Fotók: Németh Larina)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.