Nagy siker volt a Made in Hungária Nagykanizsán
A ’60-as évek rock and roll életérzése elevenedett meg a HSMK színpadán kedden este. A „Made in Hungária” című klasszikus musicalt a Magyarock Dalszínház művészeinek előadásában láthatta a kanizsai publikum.
A Fenyő Miklós élete által inspirált történetet évtizedek óta játsszák sikerrel a magyar színházak. A ’60-as években íródó cselekmény középpontjában az Egyesült Államokból hazatérő Ricky áll, akire a tengerentúlon óriási hatást gyakorolt a korszak rockabilly zenéje és az amerikai szabadság. Ezzel az életérzéssel igyekszik megismertetni barátait, ám ez nem tetszik a kor pártpolitikájának. A főszerepet alakító Ondrik János szerint a darab hangulata bármelyik generációt meg tudja ragadni.
- Soha nem ez volt a kedvenc műfajom, viszont azt nagyon hamar észrevettem már, hogy az az életérzés, ami a Hungária dalokon keresztül átjön, vagyis ez az amerikai rockabilly, jampifiú, jampilány életérzés az nagyon ragadós. Akármennyire kedvenc vagy nem kedvenc műfaj a rockabilly vagy a rock and roll, nagyon könnyű átvenni, elkapni ezt a „bulis fertőzést” és iszonyúan könnyű aztán tovább is adni, élni és élvezni és előadni. Úgyhogy egy fantasztikusan jó buli – mondta el Ondrik János színész.
A Magyarock Dalszínház 2009-ben tűzte műsorára először a Made in Hungáriát. Vizeli Csaba a kezdetektől szerepel a darabban, amelyet ő is rendezett. Ő játssza a történetben szereplő zenekar dobosát, aki a főhős legjobb barátja volt. A karakter jóval kevésbé álmodozó, mint Ricky és ez az ellentét képviseli a drámaiságot a cselekményben.
- A köztük lévő kapcsolat talán a legszorosabb az egész darabban, mint zrikálás szintjén, mint belsőséges kapcsolatban is. Természetesen meglesz köztük a konfliktus és tulajdonképpen a beteljesedés is a Ki mit tudon? lévő győzelemmel. De köztük azért annál, hogy egymással csak szórakoznak és egy ilyen felszínes zenekari ökörködésen túl, megvannak a mélyebb gondolatok is és több olyan dolog is előkerül a köztük lévő beszélgetésben ami mutatja, hogy ők a legjobb barátok voltak előtte is – fogalmazott Vizeli Csaba színész-rendező.
A színdarabban két fontosabb női karakter van, egyikük Marina a banda korábbi frontemberének a menyasszonya. Enyingi Zsófia számára az első percben sikerült azonosulni ezzel a szereppel.
- Szerintem vannak ilyen jellemvonásaim nekem is. Alapvetően ő egy nagyon határozott és vagány csaj, a korához képest. Nálunk a darabban én hordok egyedül nadrágot a lányok közül, mert mindenki szoknyázik. Ő Renee-ért mindent megtesz, miután kiderül, hogy valóban őt szereti és bár a többiektől lop és nem a legjobb ember, de kiderül Marina számára, hogy tőle nem lopott és kijárja az utat, hogy szabadon engedjék - árulta el Enyingi Zsófia színész.
A musicalben olyan kortalan slágerek csendültek fel, mint a „Csókkirály”, a „Csavard fel a szőnyeget” vagy az „Amerika hangja”. A színdarabra megtelt a HSMK nézőtere.
K.T.
(Képek: Kanizsa TV)