Hivatalosan is hős lehet Dió – ott van a döntőben
Bejutott az „Év Hős Kutyája” verseny döntőjébe a nagykanizsai Dió. A Szivárvány EGYMI-ben terápiás kutyaként alkalmazott négylábú jelenleg a harmadik helyen áll a szavazásban.
A tízéves vizsla keverék nyolchónapos korában került Koller Ritához, aki örömmel nevezte be kedvencét a versenybe. A hős négylábúaknak kiírt szavazásban olyan kutyák vesznek részt, akik nap mint nap segítenek az embereken, például vakvezetőként, kábítószer-keresőként vagy romkutatóként. Dió az első körben bekerült a hat legtöbb szavazatot kapó eb közé, így folytatódhatott számára a verseny. A finalistákra „Az Év Hős Kutyája” Facebook-oldalon, a szeptember 15-én feltöltött képeknél lehet voksolni. Dió jelenleg szoros csatában van a második helyezettel, gazdája kiemelte, Nagykanizsáról és környékéről is rengeteg szavazat érkezett rá eddig.
-
Annyira aranyos történetek vannak. Például jönnek a szülők az iskolában, hogy „Rita néni szavaztam, 303. voltam”, és volt, aki úgy ment el mellettünk, hogy „Mi is szavaztunk”. A kolléganő bement a Tourinform irodába ügyet intézni, kiderült, hogy hol dolgozik és egyből kérdezték, hogy Dió kutya hányadik a versenyben. Ez a sok szeretet, ami árad felénk, ez elmondhatatlan – árulta el Koller Rita gyógypedagógus.
Dió négyéves korától dolgozik terápiás kutyaként és a mai napig rendkívül aktív, az új tanévben is számos oktatási intézményben vesz részt állatasszisztált foglalkozásokon.
-
Az állatvédelmi témahéten kettő oviba megyünk és egy nagykanizsai általános iskolába, ez csak az állatvédelmi témahét. Előtte és utána még óvodák, iskolák, ahová megyünk. Most úgy tűnik, hogy az idősgondozásban végzett munkánk is újra elindul - tudtuk meg Koller Ritától.
Az „Év Hős Kutyája” verseny szavazása október 15-én zárul. Dióról bővebb riportot láthatnak későbbi műsorainkban.
K.T.
(Képek: Kanizsa TV)