Nyolcadszor csaptak a húrok közé a zalai kistelepülésen

facebook megosztás

Újra rockzenétől volt hangos Liszó. A kisközségben nyolcadszor rendezték meg a fesztivált – idén a már jól ismert zenekarok mellett új csapatok is felléptek a színpadon.

A Nyírfa Terror kezdte a koncertek sorát szombaton a liszói színpadon, az együttes gyakorlatilag már hazajár erre fesztiválra. Annak idején, 8 éve a helyi rockzenéért rajongó barátok szervezték meg a programot, ami ugyan egy alkalomra szólt, de mint azt Milávecz László, a szervezők részéről elmondta: az esemény folyamatosan húzza maga után az éveket, a fellépők pedig a rajongótábort.

- Akik állandók, a Nyírfa Terror, az Auróra meg a Feretrum. Kettő, ami most változott, a Határvidék meg a Hydra. A Hydra egy új együttes, a környékről, Gyékényes, Csurgó - mondta el Milávecz László.

rock

A fesztivál alapvetően a környékbelieket vonzza, a rockzene, az alternatív vonal rajongói érkeznek rendszerint a településre, évente egy alkalommal.

Az új együttesek jelenléte viszont megmozgatta a szomszédos vármegyét is Milávecz László szerint.

- Most Somogyot kicsit megmozdította a Hydra szerintem, meg a Határvidék. Amúgy Kanizsa környéke szerintem, 300-400 embert jön általában – tudtuk meg a szervezőtől. 

Liszó egy csendes, 400 fős zsáktelepülés, így adta magát a kérdés, a helyiek mennyire toleránsak fesztivál kapcsán. Mint ahogy Milávecz László fogalmazott: a falu és a lakosság is maximálisan a program mellett áll, amelyen többen családosan, kisgyermekekkel együtt vesznek részt.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.