Nőtt a balatoni strandok forgalma

facebook megosztás

Jelentős forgalomnövekedés figyelhető meg a balatoni strandokon az idei szezonban, ami Véghelyi Róbert szerint a megszokottnál jóval melegebb időjárásnak köszönhető. A Balatonberényi Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, a tartós kánikula miatt annyira megnőtt a vendégszám, hogy a strand nyitvatartását is meghosszabbították.

Számos szabadidős lehetőség várja az érdeklődőket a Balatonon a strandolás kapcsán, például szabadtéri játékok, SUP-kölcsönző és fitnesspark, ami Véghelyi Róbert szerint minden korosztály körében népszerű. Az ügyvezető elmondta, az idei év időjárása kedvezett a fürdőzőknek, hiszen júniusban csaknem kétszer annyi vendég érkezett, mint 2023-ban ugyanabban az időszakban.

– Júliusban és augusztusban ezek a hőhullámok nagyon jót tettek a forgalomnak  - emlékezett vissza az ügyvezető. – Azt lehet látni, hogy szinte majdnem minden nap ki tudunk nyitni, tudnak fürdeni a vendégek. Nagyon nehéz az éveket összehasonlítani, mert leginkább mindig az időjárás az, ami döntő tényezőként hat a forgalmakra, de idén szerencsénk van az időjárással.

A kánikula olyannyira hatással volt a strandok forgalmára, hogy emiatt Balatonberényben a nyitvatartást is meg kell hosszabbítani. Az ottani vendégek egy része rendszeresen azt a partszakaszt választja. Varga Tamás Zalaegerszegen él. Mint mondta, télen is a környéken szoktak kikapcsolódni.

– Nagyon régóta Berénybe járunk. Szeretjük. Alacsony a víz, tökéletes a strand – mondta.

Nem csupán egy délutáni pihenéshez tartják ideálisnak a környéket a megkérdezettek. Tóth-Vasvári Ilona egy hosszabb nyaralásra érkezett a férjével.

– Amikor innen megyünk haza Pécsre, akkor itt szoktunk megállni a szomszéd parkolóban és úgy döntöttünk, hogy akkor eljövünk a strandra is. Egy hetet vagyunk itt, Kehidakustányban voltunk. A mai nap az első, hogy erre a strandra ellátogattunk – mondta Tóth vasvári Ilona.

Bár a többség a tópart miatt érkezett, de a medence és a különféle szabadtéri programok, a gyerekek körében pedig a homokos sétány is népszerű.

 

T.Cs.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.