Ugrálóvár, hullámvasút, csillámfestés – számos program volt Molnáriban a gyermeknapon

facebook megosztás

Május utolsó vasárnapja óta szinte minden hétvégén van egy-egy olyan rendezvény a Kanizsa-környéki kistelepüléseken vagy a városrészekben, amikor a gyermekeket ünneplik. Így volt szombaton Molnáriban is, ahol egy jótékonysági bál bevételéből látták vendégül a kicsiket.

A Molnári Közösségfejlesztő Egyesület rendezte meg a gyermeknapot, az egykori iskolaudvarra ugrálóvárral, focival, játékokkal, arcfestéssel várták a falu apróságait.

- Hatodik éve szervezzük már ezt a programot. Minden évben azért rendezünk egy bált szilveszterkor, hogy ezt meg tudjuk tartani a gyerekeknek, a helyi és a környékbeli falvak gyerekeinek. Egy jótékonysági program az egész, a gyerekek mindent ingyenesen használhatnak, az ő napjuk ez. Idén egy kicsit később sikerült megrendezni, mint ami az igazi gyereknap, de a mai nap pont aktuális erre – mondta el Vass-Németh Fanni, a Molnári Közösségfejlesztő Egyesület tagja. 

molnári

A gyerekeknek bőven volt választási lehetőségük ezen a napon, hiszen sok játék várta őket.

- Az ugrálóvár, meg a sok jó játék, meg a hullámvasút nagyon jó – árulta el Pscher Borbála.

A gyermeknapot nem csupán a legkisebbek élvezték, a pár évvel idősebb Schrammel Máté és barátja, Lancsák Patrik a palacsintázást is nagy örömmel fogadta. Mint azt elárulták, többször van hasonló program a faluban.

molnári

- Én nagyon szeretem, az a jó bennük, állandóan sok a gyerek itt és jókat lehet játszani - fogalmazott Schrammel Máté.

Az egyesületet jó pár éve már oszlopos tagok alkotják, köztük számos fiatal család is van. A céljuk az – amit a gyermeknap is megmutatott –, hogy egy élhető település legyen Molnári, minél többen költözzenek a faluba és egy igazi közösséget alkossanak.

V.A.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.