Szépül a csarnok környezete, folytatta együttműködését a kézicsapat és a Loco-Motiv
Folytatódott a Tungsram-csarnok környezetének zöldítése. A Loco-Motiv Közösségi Alapítvány munkatársai, a fiatal kézilabdázók és az önkéntesek szombaton egy mezítlábas tanösvény alapjait rakták le az épület mögötti területen.
A sportegyesület tavasszal pályázott a közösségi alapítvány Green Gerilla nevet viselő felhívására, amelynek lényege, hogy olyan szervezeteket támogasson, amelyek amellett, hogy zöldebbé teszik a környezetet, a közösségeket is összefogják. A közös munka áprilisban faültetéssel kezdődött, most ezt a munkafolyamatot is folytatták a résztvevők.
- Részben az alapítvány finanszírozásából vásárolták a facsemetéket, de a mezítlábas tanösvény kialakításánál a kavicsalapanyagot már szülői felajánlásból hozták a programhoz. Egy kis sportrendezvénnyel, családi délelőttel is kiegészült a mai program - mondta el Cserti Csilla, a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány kuratóriumi tagja.
A közös munkából nemcsak az ifjú kézilabdázók, hanem az egyesület vezetése is igyekezett kivenni a részét. Farkas Tibor, klubelnök szerint is rendkívül fontos, hogy a fiatalok a sport mellett a környezet védelmét is magukénak érezzék.
- Én úgy gondolom, hogy nekik hosszú távon ez fontos lehet, mert sokat járnak ide és ezek a gyerekek egyre többet fognak majd, hiszen még fiatalok. Ezt a külső környezetet, ha ők építik, akkor maguknak tudják érezni, hogy „igen ezt mi csináltuk és dolgoztunk benne” – fogalmazott Farkas Tibor, a Tungsram SE Nagykanizsa elnöke.
A csarnok körüli munkálatok hamarosan folytatódnak. Az egyik fontos szakasz a tanösvény geofóliával való leterítése lesz.
K.T.
(Kép: Kanizsa TV)