Múzeumi támogatás, pályázat és a helyiek igyekezete is kellett az új kiállításhoz Magyarszerdahelyen
A múltat idézi az a kiállítás Magyarszerdahelyen, amely több éves munkának, pályázati támogatásnak, a Thúry György Múzeum segítségének és a községbeliek lelkes hozzáállásának köszönhető. Használati tárgyak, kordokumentumok, fényképek és viseletek láthatók a helyi értéktárban.
A kiállítás anyagi támogatását nyújtó pályázat még 2018-ban lett kiírva, ám különböző nehézségek miatt csak most valósult meg - mondta el Gyarmati-Litter Tímea, projektmenedzser. Ám a résztvevők kitartásának eredményeként, szombat óta már látható, látogatható a tárlat.
- Ez ’23-ban, öt év múlva került sajnos csak elbírálásra, így nehézséget jelentett, hogy ugyanazokkal a pénzügyi kondíciókkal oldjuk meg a kiállítás létrehozását, de szerencsére a Thúry György Múzeum profin az ügy mellé állt, és a helyiek is lelkesen fogtak a gyűjtésbe – mondta el Gyarmati-Litter Tímea projektmenedzser.
A múzeumok feladata a közelmúlt és a jelenkor kutatása is, így itt olyan tárgyakat lehet látni, amelyekről unokáink nem tudják, mire lehetett őket használni – fogalmazott Száraz Csilla, múzeumigazgató.
- Ez az utolsó pillanat, amikor ez megmentésre kerülhet és ezért nagyon jó lenne, ha az összes falu, az összes közösség tenne annyit, mint Magyarszerdahely, és amit most átadhatunk ők és mi közösen a falunak, a jövő generációinak – fogalmazott Száraz Csilla.
A szombati kiállításmegnyitón részt vettek azok a magyarszerdahelyiek is, akik féltve őrzött kincseiket adták azért, hogy a tárlaton megelevenedjen a régmúlt és a jövő generációi is megismerjék az elmúlt évtizedeket.
- A nagymamámnak és a nagypapámnak – akik már sajnos eltávoztak közülünk – az ő ruhájukat hoztam el. A nagymamám még a hagyományos magyarszerdahelyi viseletet hordta. Egy fehér kerekszoknya, felette egy felsőszoknya, kötény, rékli. Akkor hosszú hajúak voltak az asszonyok, a kontyához egy piros kendő és felette egy felsőkendő – árulta el Szatai Zoltánné.
A magyarszerdahelyi értéktár kiállítás június 27-ig látogatható, de a projektnek köszönhetően elkészült egy digitális értéktár és egy kiadvány, amely bemutatja a település múltját, a tárgyak, a kordokumentumok és a fotók segítségével.
V.A.
(Képek: Kanizsa TV)