Eb-láz itthon is

facebook megosztás

Június 14-én kezdődött a 17. labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen a magyar válogatott is szerepel. A nemzeti tizenegy elmúlt években produkált játéka, valamint csoportelsőként való kvalifikációja miatt valóságos futballőrület tapasztalható országszerte és ebből Nagykanizsa sem marad ki.

1960 óta bonyolítják le a labdarúgók kontinenstornáját. Az első megmérettetések közül kettőre is kijutott a magyar válogatott, 1972 után viszont hiába kerestük hazánk fiait a mezőnyben. Egymást követték az Európa-bajnokságok és a magyar csapat folyamatosan kiesett a selejtezőben, a felnövekvő generációk pedig a német, angol, olasz, spanyol, francia futballnagyhatalmak közül választhattak maguknak kedvencet. 2016-ban azonban megtört a 44 éves várakozás és ismét lehetett szurkolni a mieinknek. A nyolc évvel ezelőtti élmény leírhatatlan volt, a csoportköri eredmények össznépi őrületet váltottak ki, megteltek a vendéglátóhelyek és mindenki ünnepelte a sikereket. 90 percekre a többségnél nem számított, hogy ki melyik vallási felekezethez tartozik, kire szavazott a választásokon vagy mit gondol a világról, egy dolog volt fontos, a futball összekovácsolta az embereket, ha rövid időre is. Ráadásul valahol igazolást nyert az a sokak által vitatott tény is, hogy hazánk nyerhet akárhány érmet olimpiákon vagy a különböző világeseményeken, a foci az, ami a politikai hozzáállás ellenére is egy kurzusok feletti téma, ami megmozgatja a népet. Öt évvel később (a 2020-as Eb-t a Covid miatt elhalasztották egy évvel) némileg megismétlődött ez a helyzet, annyi különbséggel, hogy két magyar meccset is Budapesten rendeztek, és a közös szurkolás hivatalosan csak az oltási igazolvánnyal volt lehetséges a különböző kocsmákban, éttermekben. Azóta a világ túlvan a Covidon és most újra itt egy Eb, a magyar válogatottal, amely ráadásul már nem a pótselejtezőből, hanem csoportelsőként vívta ki az indulási jogot, ráadásul az elmúlt években több erősebbnek vélt ellenféllel szemben is jó eredményt ért el, így a várakozás talán még nagyobb is, mint valaha.

A felfokozott hangulat Nagykanizsán is érezhető, a Svájc elleni (mint ismert 3-1-re elveszített) mérkőzést szinte a város összes vendéglátóegységében lehetőség volt közösen nézni, az egyik telekommunikációs cég pedig külön szurkolói zónát alakított ki a Csónakázó-tónál. A vereség és a továbbjutási remények nehezebbé válása ellenére is úgy tűnik, nem csökkent az Eb-hangulat városunkban, hiszen a megjelenésünk napján lejátszott Németország és a vasárnapi Skócia elleni mérkőzések időpontjára is már javában foglalják az asztalokat a szurkolók. Az általunk felkeresett kávézóban ráadásul a nem magyar érdekeltségű mérkőzéseket is tucatnyian követték az elmúlt napokban. – A megszokott vendégkör eljár a többi meccsre is, de a magyar meccsen több olyan vendéget láttam, akiket korábban még soha. Amikor szombaton a magyar csapat játszott, rengetegen mezben, kiöltözve jöttek és megtöltötték a kertet. Sokkal többen voltak, mint egy átlag meccsen, vagy a Fradi kupameccsein. Szerintem körülbelül annyian lehettek, mint három évvel ezelőtt – vélekedett Varga Katalin, a Koffein Tanya tulajdonosa.

A helyi labdarúgócsapat szurkolótábora, a Fenegyerekek tagjai közül többen is megpróbáltak jegyet igényelni valamelyik Eb-meccsre, ez azonban keveseknek sikerült közülük. A drukkerek így inkább közösen nézték meg a nemzeti csapat első németországi 90 percét egy étteremben. – Ha már nem kaptunk jegyet, legalább közösen nézzük és szurkoljuk végig a mérkőzést. Így legalább egy picit olyan, mintha ott lennénk együtt, igaz a stadionhangulat az nincs meg hozzá sajnos. Az első magyar Eb 44 év után nagy durranás volt a közösségi meccsnézéssel, most kocsmaszinten azért úgy látom, hogy sokan nézik együtt a meccseket – mondta el Varga Attila, a Fenegyerekek vezetője.

Tizennyolc évvel ezelőtt még nem kavart nagy port, amikor a foci-vb egyik kommentátora „Jó estét az uraknak, kitartást a hölgyeknek!” beköszönéssel indította el a közvetítéseit. Mára a futballnézési szokások átalakultak és a tapasztalatok szerint a meccset nézők legalább egynegyede nő és a többségük nem azért követi a 90 perceket, mert a csatárnak kockás a hasa vagy a szélsőnek szép a mosolya, hanem markánsabb véleményük van a történésekről. – Körülbelül 20 éve nézek meccseket, a barátaimmal és a párommal, de ha ő nincs ott, akkor is követem a találkozókat. Ennek a mai válogatottnak a játékát nagyon szeretem, és a játékosok nemcsak jó focisták, hanem szerintem jó emberek is lehetnek. Arra számítok, hogy a vereség után összeszedik magukat és a két meccsen mindent megtesznek a győzelemért. Akik ócsárolják őket egy vereség után, azok inkább ne is nézzenek meccset – hangoztatta Szak Mariann, a Fenegyerekek tagja.

A nagykanizsai futballcsapat jelenlegi és korábbi labdarúgói is igyekeznek követni a mérkőzéseket. Poór József, az Olajbányász 1966-os NB III-as bajnokcsapatának oszlopos tagja ugyan csalódott a svájciak elleni játék miatt, de reménykedik a javulásban. – A skótokat meg kell verni mindenhogyan, ellenük lehet is esélyünk. A németek ellen nincs sok remény szerintem, de ők is gyengén játszottak önmagukhoz képest, és úgy verték meg a skótokat – emelte ki Poór József, a Nagykanizsai Olajbányász korábbi labdarúgója.

A következő meccseket majd a vendéglátóhelyeken nézhetik közösen a kanizsaiak, arról, hogy lesz-e városi óriáskivetítő valamelyik Eb-találkozón, mint nyolc évvel ezelőtt, egyelőre nincs hivatalos információ.

KÁLOVICS Tibor

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. június 19-ei számában)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.