Csodaszer a kertekben: az élelmes magyarok ezzel etetik a növényeket

A kiskerti zöldségnövények termésmennyisége nagy mértékben függ attól, hogy milyen tápanyagok milyen formában, arányban és mennyiségben vannak jelen a talajban. Számos módszer áll rendelkezésünkre, ha növényeinket profi módon akarjuk „etetni”.

Növényeink optimális fejlődéséhez a számukra megfelelő környezeti tényezőkön kívül - hőmérséklet, csapadék, talaj - szükséges a mi gondoskodásunk is. Ennek egyik lényeges eleme a táplálásuk, mely sokféleképpen megoldható, de ami alapvető: a tápanyagokat csak vízben oldott formában tudják felvenni, tehát az öntözés szorosan összefügg a tápanyag ellátással.

Miért kell pótolni a tápanyagot?

Egy természetes életközösségben, például egy erdőben az ott található növények miután elpusztulnak, lebomlanak és az őket felépítő anyagok újra bekerülnek a körforgásba és tápanyagot szolgáltatnak a következő növénynemzedékeknek. Egy kertben, egy mesterséges életközösségben ez másképp működik. A tápanyag körforgás rendszeréből kivesszük a termést, a gyomokat is eltávolítjuk a területről, a lekaszált füvet is, ha füvesített az ágyások közötti rész, és a letermett növénymaradványok sem ott helyben bomlanak le, hanem jó esetben a komposztálóban. A kertészeti munkák során rengeteg növényi anyagot vonunk el a területről, így a természetes gyepek, vagy erdők működésével ellentétben tápanyag deficitet okozunk a körfolyamatban. Ezért kell a kertben visszapótolni a területről kivont tápanyagokat.

A talajtípus meghatározza a tápanyag utánpótlást

Tápanyag utánpótlásnál ismernünk kell a talajunkat. A magas humusztartamú talajoknak jó a tápanyag megkötő képessége, így ott ritkábban is elég, és nagyobb mennyiségben is kijuttathatók a tápanyagok. A homoktalajok ezzel szemben rossz víz-, és tápanyag gazdálkodásúak, emiatt a tápanyag utánpótlást és a vízpótlást is gyakoribb és kis adagokkal végezzük. A növények fő tápanyagai a nitrogén (N), foszfor (P) és a kálium (K). A szénhez, pedig a levegőből, illetve saját légzési folyamataik során jutnak hozzá, így építik fel testüket, a hidrogénhez pedig a vízből jutnak. Tehát a szénnel és hidrogénnel nekünk nem kell foglalkoznunk. Van még sok más elem is, amik szükségesek nekik, köztük a mikroelemek, melyekből nagyon kis mennyiség kell, de ez a kis mennyiség igen fontos, hogy meglegyen.

A leggyengébb láncszem

Minden csak annyira erős, mint a leggyengébb része. Ez az elv a növények tápanyagfelvételére is igaz. A növény a legkisebb mennyiségben lévő tápanyag arányában veszi fel az összes többi tápanyagot. Azaz hiába látjuk el mindennel bőségesen, ha egy elemből kevesebb van, mint kellene, akkor a többit is ennek arányában, azaz alig-alig veszi majd fel, és fejlődése korlátozott lesz az egy elem kisebb mennyisége miatt. Ez a Liebig által felismert minimum elv.

Tápanyag utánpótlás természetesen és mesterségesen

A természetes tápanyag utánpótlás hívei nem használnak mesterségesen előállított műtrágyákat, helyette érett istállótrágyával, vagy komposzttal biztosítják a talaj tápanyag tartalmának megfelelő szinten tartását. Emellett a mulcsozott, azaz a szerves növényi anyagokkal takart talaj esetén a mulcs egy idő után szintén lebomlik a zöldsége ágyásban és a takaró funkcióját ekkorra elveszíti, helyette a lebomló mulcs tápanyag szolgáltató funkciója kerül előtérbe. Az ilyen természetes tápanyagszolgáltató anyagok általában jó arányban, kiegyenlítetten tartalmazzák a szükséges tápanyagokat, és még a talaj szerkezetét és víztartó képességét is pozitívan befolyásolják.

Műtrágyákkal is biztosíthatjuk a tápanyag utánpótlást, az előbbihez képest ezek előnye, hogy célzottabban tudjuk a szükséges tápanyagok fajtáját és mennyiségét adagolni, hátrányuk, hogy ezek nem javítják a talajszerkezetet, és mesterségesen előállított anyagok, amitől egyesek idegenkednek.

Így „esznek” a növények

A növények alapvetően a gyökereiken keresztül veszik fel vízben oldott formában a tápanyagokat, de van azért kivétel. Lombtrágyázással (amikor nagyon kis koncentrációjú tápoldattal a leveleket permetezzük) is juttathatunk a növénybe tápanyagokat, de ezt inkább tüneti kezelésnek érdemes felfogni, például mikroelem hiánytünetek megjelenésekor. A lombtrágyázáskor a tápanyagok gyorsan a levelekbe jutnak, de rövid ideig tartó hatásuk van. Ha hiánybetegségek miatt döntünk lombtrágyázás mellett, mindenképp ezzel egyidejűleg a talajban is pótoljuk a hiányzó elemeket, hogy a tünetek ne térjenek vissza.

Az előbbinél hosszabb hatású és szintén viszonylag gyorsan felvehető a növények számára, ha tápoldatban, azaz folyékony halmazállapotban juttatjuk a gyökereikhez a tápanyagokat. A tápoldat azért vehető fel gyorsan, mert már eleve vízben oldott, tehát pont olyan formában van, ahogy a növény hasznosítani képes. Hatása ennek sem túl hosszú, mert a vizes oldat könnyen a gyökérzóna alá tud süllyedni a talajban, és akkor már nem tudják hasznosítani a növények. Tápoldat kijuttatásakor tehát felesleges nagy mennyiséggel kalkulálnunk, mert az könnyen, hasznosulatlanul megy az alsóbb talajrétegekbe. Homokos talajon például ne is alkalmazzuk, mert abban a víz szinte azonnal a mélybe jut. Az agyagos vagy nagy humusztartalmú talajok ellenben jól meg tudják kötni a tápoldatból a tápanyagokat. Ám ha a tápoldatozást követően nagy mennyiségű csapadék vagy öntözővíz jut a területre, akkor az hamar kimossa a talajból a vízben oldódó tápanyagokat, és szintén a mélybe a gyökérzóna alá kerülhetnek ezek.

A lombtrágyázásnál és a tápoldatos öntözésnél gyakoribb és hosszabb hatással is bír az alaptrágyázás és a fejtrágyázás. Mindkét esetben szerves-, vagy műtrágyát használunk, és e módszereknél a tápanyagot szilárd halmazállapotban juttatjuk a talajra, vagy nem túl mélyen a talajba. Ez ilyen formán még nem felvehető még a növényeknek, de amint csapadék vagy öntözés hatására víz kerül a talajba, ezek oldódni kezdenek, és hasznosíthatókká válnak a növények számára. Az alaptrágyázást akkor végezzük, amikor még nincs növényi kultúra a területen, tehát tavasszal a vetés, ültetés előtt. Fejtrágyázásról akkor beszélünk, amikor már van növény a területen, és ekkor juttatjuk ki a trágyát, például mert látjuk a növényen, hogy valamiben hiányt szenved. A fejtrágyázás annyival veszélyesebb, hogy ha eltévesztjük a dózist, könnyebben kiégethető a növényállomány a műtrágyával.

Rendhagyó megoldások

Ma már számos kiskertben is alkalmazható, speciális megoldás létezik a hatékony és gyorsan felvehető tápanyagok biztosításához. Granulált formában vásárolhatunk érett marhatrágyát, csirketrágyát de akár sirály guanót is. E granulált forma jól adagolható, könnyen kezelhető megoldás a tápanyagutánpótlásra. Vásárolhatunk „gyökéritató” granulátumot is, ami amellett hogy lassú lebomlásával táplálja a növényt, formájának köszönhetően megtartja a vizet a talajban és a gyökér belenőve abból vehet föl nedvességet. Hasznos újdonság a pelletált gyapjú, ami hasonlóan az előzőhez elsősorban a talaj vízkészletét gazdagítja úgy, hogy megszívja magát nedvességgel, és az lassan leadva a növények rendelkezésére áll. Idővel ez is lebomlik, akkor már funkcióját nem tudja ellátni, de tápanyaggal gazdagítja a talajt.

Fák tápanyag utánpótlása

A zöldséges ágyásokba egyszerűbb a tápanyag pótlás, hiszen rövid idejű kultúrákról van szó, sekélyen gyökerező növényekkel, de fák esetén már más a helyzet. Speciális tápanyag utánpótlási mód az injektálás, amit hosszú évekig helyben maradó növényeknél végzünk. Fák, cserjék akár 15-25 évig is teremhetnek, díszíthetnek, ennyi idő alatt „kizsarolják” a talaj tápanyagkészletét. Injektáláskor leszúrunk a növény köré több ponton karót, majd kivesszük, és a lyukba hosszú hatású (gyantaburkolt) műtrágyát juttatunk. Bio termesztésnél a fa körül érett komposztot, vagy istállótrágyát szórunk ki, és sekélyen beforgatjuk a talajba, ebből áztatja majd ki a csapadék a tápelemeket, és juttatja lejjebb a gyökérzónába. A beforgatás azért legyen sekély, mert így nem károsítjuk a gyökereket, de szükséges a beforgatás, mert ha csak a talajra szórva hagyjuk a trágyát, annak nitrogén tartalma hamar a levegőbe jut, így a növények számára nem hasznosul.

agrarszektor.hu

(Kép: Getty Images)