Berkes Dániel és tanítványai voltak a Kanizsa Big Band vendégei

facebook megosztás

Különleges előadással folytatódott a Vendégségben a Kanizsa Big Bandnél koncertsorozat, hiszen a házigazdák egy régi barátot fogadtak szombaton este. Berkes Dániel magánénektanár tíz növendékével együtt érkezett a Honvéd Kaszinóba.

Az ország szinte minden profi jazz-zenésze megfordult már a zenekarnál – fogalmazott Vámos Béla, a Kanizsa Big Band vezetője, aki 20 éve indította el a koncertsorozatot. Ez idő alatt mintegy 40 előadást bonyolítottak le. Kiemelte, a szombati esemény különlegesnek számított, hiszen csaknem egy évtizedes barátság fűzi Berkes Dánielhez.

jazz

– Kisegítettünk mindketten a szombathelyi Big Bandben. Együtt muzsikáltunk, onnan az ismeretség, együtt utaztunk. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban is tanít éneket és én is sokat játszom a színházban. Innen is az ismeretség meg a barátság. Látom, hogy folyamatosan kitűnő növendékeket nevel ki, akik különböző országos versenyeken szép eredményeket érnek el – tudtuk meg Vámos Bélától. 

Az előadás sok felkészülést igényelt az énekesektől, hiszen ahogy azt Berkes Dániel elmondta, az elmúlt hetekben minden szombaton közösen próbáltak a zenekarral.

jazz

– Én nagyon örültem neki, illetve a gyerekek is. Egyrészt óriási dolog egy ekkora zenekarral énekelni. Másrészt a közelmúltban biztos, hogy nem volt ilyen, hogy két zeneiskola között ilyen esemény létrejött volna, hogy meghívnak külön egy tanszakot és a két zeneiskolának az erősségét együtt tudjuk sikerre vinni – mondta el Berkes Dániel, a Zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám AMI magánénektanára. 

Ismert jazzstandardek és pop átiratok csendültek fel az este során. Berkes Dániel hozzátette, ők elsősorban nem ebben a műfajban dolgoznak, így ez az előadás nagy kihívást jelentett számukra.

T.CS.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.