Ezek a kanizsai TOP-projektek

facebook megosztás

Az Európai Unió a 2021-2027 közötti időszakban is biztosít támogatást azoknak a városoknak, amelyeket a megyei önkormányzat kijelölt. Ebbe a blokkba Nagykanizsa is beletartozik. Városunk most mintegy 7 milliárd forintot hívhat le, amit meghatározott célokra, de szabadon választott projektekre lehet elkölteni. A hat tételből álló listát, még az áprilisi soros ülésen, egyhangúlag fogadták el a képviselők.

út

Kezdjük az útfejlesztésekkel, hiszen látva, olvasva a kanizsai kommenteket, ezek váltják ki a legnagyobb érdeklődést a helyiek körében. Nem csak a kátyúk okoznak problémát a temetőnél, a buszmegállókkal is baj van és parkolni sem egyszerű. Így érthető módon, a Trippamer Gyula utca a „zászlósprojektje” a TOP Plusz-listának. – A Kossuth tér utáni híd az, ami még érintetlen marad. Utána rögtön elkezdődik a felújítás, egészen az Erdész utcáig, több mint 700 méter hosszan. Megújul az útburkolat, két réteg aszfaltot kap, a két végén a padka is meg lesz erősítve, 50-50 centi távolságra. Mellette a járda teljesen felújításra kerül, térköves járda lesz, s alatta a közmű is ki lesz cserélve. Ezt mind tartalmazza a projekt. Továbbá 107 darab parkoló épül meg, korszerű és normál körülmények között – fogalmazott Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese. A 316 millió forintos beruházással a vízelvezetési gondokat is megoldják, valamint egy gyalogátkelő is készül, amit szintén régóta hiányolnak az arra közlekedők. Horváth Jácint hangsúlyozta: a korábbi városvezetés nem látta fontosnak, hogy lépjen a Tripammer utca kapcsán, a 2019 óta regnáló testületnek pedig a versenyuszoda sorsa miatt volt sokáig megkötve a keze. Most az első terv már elkészült, ezt követi a pályázat beadása, majd a közbeszerzés és aztán jöhet a kivitelezés. A munka itt és a másik érintett öt projektnél is 2025-ben indulhat el. – Hiába dedikált ez a forrás és hiába a miénk, ettől még ugyanúgy el kell hozzá készíteni a pályázatot, s a projektet ki kell dolgozni, aztán beadni. Ennek a bírálata az nyár-ősz között lehet meg. Télen jöhet a közbeszerzés és jövő tavasszal tud elindulni maga a kivitelezési rész. De az a lényeg, hogy ez már a „csőben van”. Elindítottuk azt a folyamatot, ami kapcsán sajnos nem rövid idő alatt, de el fogunk jutni a kivitelezésig – szögezte le az ÉVE politikusa. A másik bevett útfejlesztés is sokat elárul az előző ciklus döntési folyamatáról Horváth Jácint szerint. Hiszen a Sugár utca bizonyos részeit felújították, de van egy nagyjából 200 méteres szakasz, a Rákóczi és a Vörösmarty utca között, ami érintetlen maradt. Ezt a csorbát lehet jövőre kiküszöbölni. A terület ugyan jóval rövidebb, mint a temető előtti szakasz, viszont a közműkiváltások miatt így is jelentős összeget, mintegy 200 millió forintot kellett rá beterveznie a városvezetésnek. – Ennek az utcának a forgalma azért is felértékelődik, mert amikor nekifogunk a Magyar utca felújításának, akkor jelentős forgalmat erre az utcára fogunk terelni. Ha ez a felújítás előtt lesz, akkor ennek a szakasznak még inkább romlani fog az állapota, s utána tényleg korrigálni kell, vagy ha előtte meg tudjuk csinálni, akkor pedig egy jó minőségű úton fognak autózni. Viszont itt nem elég csak lemarni az aszfaltot és rámenni. Itt a közműcégek előírják nekünk, hogy akkor alatta minden közművet ki kell cserélni, s itt rengeteg található. Mindjárt középen egy szennyvízcsatorna van, amit cserélni fogunk ennek a projektnek a részeként. Ez igaz az ívóvízre és a különböző földkábelekre is. Térköves burkolatot fog kapni a járdaszakasz, ugyanúgy, ahogy előtte és utána is látható, tehát egységes lesz az utcában – ismertette a részleteket a frakcióvezető-helyettes, akivel a további projektekről is beszélgettünk.

épület

Az oktatási intézmények közül is, a Tankerülettel való egyeztetés után, végül kettő került fel a listára. Tavaly szeptember végén készült el teljesen a Batthyány Lajos Gimnázium energetikai felújítása. Az akkor 8 kanizsai intézményt érintő beruházás összköltsége 1,3 milliárd forint volt. A BLG esetében kicserélték a nyílászárókat, az akadálymentes közlekedést is lehetővé tették és a tetőszerkezet is teljesen megújult, valamint a tornaterem is jelentős fejlesztésen esett át. A projekt szinte végig a helyi politikai élet témája volt, az utolsó hetekben leginkább a mosdók felújításának hiánya miatt. Most azonban a TOP Plusz segítségével, utóbbi munkák is elkészülhetnek. Hiszen a 235,8 millióra tervezett beruházás esetében cserélik a főépület vizesblokkjait, valamint az A épület nyílászáróit. Mindezek mellett LED-égőket kap jövőre az intézmény. A Zeneiskolánál a pincehelyiség felújítása került be a projektbe. A cél, hogy ezzel is bővítsék a népszerű intézmény oktatási lehetőségeit. A pince új szigetelést kap, korszerűsítik a világítást és a fűtést, valamint a szellőztetést is kialakítják. Minderre 170-180 millió forint körüli összeget írt elő az első terv. Mindkét eset kapcsán Horváth Jácint elmondta, egyértelműen látszik, hogy hiába vette át az állam jó pár éve az oktatási intézmények fenntartását, nem tud vagy nem akar rájuk költeni. Így a városvezetésnek kell mindent megtenni, akár az útfejlesztések helyett is, hogy megfelelő körülményeket biztosítson a kanizsai iskolákban, óvodákban.

2023 utolsó napjaiban készült el a Lendva utcai új ipari csarnok, mintegy bruttó 600 millió forint pályázati forrásból, amihez az önkormányzat még 102 millió forint saját forrást tett hozzá. Az épület 7 és fél méteres belmagasságú, acél szerkezetű, három egységre bontható. Jövőre ezt egy 900 négyzetméteres résszel, mintegy 545 millióból bővítenék. Az utolsó szegmens pedig három orvosi rendelőt érint, méghozzá egyet a Jókai utcából, valamint az Alkotmány 75-ből és 100-ból, összesen 160 milliós fejlesztéssel. Itt a munkák érintik a szolgálati lakásokat is, javítják majd a tetőszerkezetet, biztosítják az akadálymentes közlekedést és az elektromossági felújítást is elvégzik.

MIKÓ-BARÁTH György

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. május 23-ai számában)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.