Ábrándos szép napok, Petróleumlámpa – Örökzöld slágerekre bulizhattak a kanizsaiak a Csótónál

facebook megosztás

Dolly és az Omega örökzöld slágerei is felcsendültek szerdán a Csónakázó-tónál tartott majálison. A rendezvény a NagyON Kanizsa Egyesület szervezésében valósult meg. Az eseményre rengetegen érkeztek, már a délutáni órákban megtelt a tó melletti parkoló.

Nagy volt a forgalom szerdán a Csónakázó-tónál, ahol egész délután zenés előadásokkal, gyerekprogramokkal és ételekkel várták az érdeklődőket.

Fiatalok és idősek egyaránt találhattak a programok között olyat, ami felkeltette az érdeklődésüket, így sokan családdal együtt látogattak ki a tóhoz.

csótó

– A körhinta miatt jöttünk ki, konkrétan a 3 éves gyerek csak azt élvezi egyelőre. Én meg szerettem volna hallgatni a Gypo Circust is, de a kisember nem engedi – árulta el Nagy Katalin. 

Csonka Renáta a fiával érkezett, elsősorban a zenés műsorok miatt. Mint mondta, más hasonló rendezvényeket is gyakran látogat.

– Keszthelyen voltam nemrégiben, három nappal ezelőtt nagyjából, úgyhogy szoktam járni ilyenekre – árulta el Csonka Renáta. 

Nem csupán a helyiek látogattak ki a programra. Albertus Balázs családjával csak átutazóban volt Kanizsán.

csótó

– A gyerekprogramokért álltunk meg, hogy megnézzük. Láttuk, elég sok körhinta, ringlis van és ez az, ami érdekel, de láttam, hogy vannak együttesek is. Szerintem maradunk még egy kicsit – mondta el Albertus Balázs. 

A késő délutáni órákban a szemerkélő eső miatt ugyan megfogyatkozott a tömeg, de sokakat ez sem tántorított el.

– A rossz idő ellenére amúgy igen, jó ez a nap, de van egy két szám, amit nem ismerek, túl fiatal vagyok még hozzá, de amúgy jó volt. Jó eddig – fogalmazott Etelvári Noel.

Este az Új Babylon zenekar előadásában az Omega legendás dalait hallhatta a közönség, majd tűzijátékkal zárult a rendezvény.

T.CS.

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.