Lelkem színes fényei címmel nyílt meg Bódis Oxána kiállítása a Hevesi-iskolában

facebook megosztás

Lelkem színes fényei címmel nyílt kiállítás szerdán a Hevesi-iskola galériájában. Bódis Oxána harmadszor hozta el munkáit Kanizsára, ahol számos tájképét és állatokat, elsősorban macskákat ábrázoló munkáit mutatja be az érdeklődőknek.

A kiállítás megnyitóján először Lengyák István ismertette az alkotó munkásságát, majd a gyerekek zenés műsora következett. A galériavezető elmondta, a tárlatnak fontos üzenete van a gyerekek felé, miszerint a minket körülvevő világ mindenkié. Úgy fogalmazott: ebben a világban egységben, szeretetben kellene együtt élni az állatoknak, a növényeknek és az embereknek is.

– Ha a gyerekek megnézik ezeket a széppé varázsolt világokat, akkor az ő lelkükben ez sokáig megmarad. Ráadásul a gyerekek nagyon-nagyon vonzódnak az állatokhoz. Ha egy alsó tagozatos megnéz egy esti, holdfényes tájképet, akkor az pillanatok alatt el is száll az emlékeiből, de hogyha ezen az esti holdfényes tájképen az ember együtt sétál a holdfényben egy cicával, akkor a cica miatt megmarad benne – mondta el Lengyák István, a Hevesi Sándor Általános Iskola galériavezetője. 

festő

Az alkotónak, Bódis Oxánának mindig is a kedvencei közé tartoztak az állatos témák. Elmondta, volt olyan kiállítása, ami kizárólag macskákról szólt, de sok más dolog is megihleti.

– Ez mindig változó, sok minden foglalkoztat engem. Én amúgy is nagyon szeretem a változatosságot. Lehet, hogy egy film vagy egy táj megihlet vagy egy beszélgetés. Teljesen különböző módon, asszociációk útján is születhetnek a témák – tudtuk meg Bódis Oxána festőművésztől. 

A kiállítást május 3-ig lehet megtekinteni minden tanítási napon 8 és 16 óra között az iskola aulájában. A témával bővebben foglalkozunk kulturális magazinműsorunk későbbi adásában.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.