Dalostalálkozót tartottak a barátság jegyében a HEMO-ban

facebook megosztás

Találkozóra hívta dalostársait és barátait a Honvéd Kaszinó Énekkara. A patinás intézményben szerdán tartott rendezvényen számos kanizsai és környékbeli dalkör lépett színpadra.

1998-ban, 26 évvel ezelőtt a Honvéd Egyesület jogelődje, a Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak Klubja hozta létre az énekkart. Az akkori elnök, Kónya István felkérésére vállalta el a karvezetői tisztséget Halmos Ildikó. A Honvéd Kaszinó igazgatója 23 éven keresztül volt a dalostársak vezetője, majd kérésére három évvel ezelőtt vette át a szerepet Iványi Miklós. A lelkes csapattal Halmos Ildikó most is szoros kapcsolatot ápol. Mint fogalmazott: nem csupán az ének szeretete tartja össze őket.

- A közösségmegtartó erő szerintem. Jobbára idősebb emberekről van szó, mindenképpen 60 év felettiekről. Kell nekik egy olyan hely, ahol hetente, rendszeresen összejárhatnak. És nagyon szeretnek fellépni, szerepelni, más művelődési házakkal, klubokkal karöltve, ezt nagyon szeretik. És szerintem ez egy nagyon-nagyon jó dolog ebben a korban, hogy van hova menniük és megmérettetniük – fogalmazott Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója. 

dalos

Iványi Miklós szerint az énekkar egy jól összeszokott, összetartó társaság, személy szerint pedig ügyel arra, hogy a repertoárban is sokak által kedvelt nóták szerepeljenek és nem utolsó sorban a fellépéseknek köszönhetően a sikerélmény se maradjon el. A dalostalálkozó szintén sokéves hagyományra tekint vissza.

- Megpróbáljuk azt megtenni, hogy minden évben meghívjuk azokat, akik minket is meghívnak. Azért több énekkar van, mint ami a lehetőségünk, mert itt is, most durván 100 fővel számolunk. Hát helyette nem tudunk 200 főt fogadni, az adott helyzet, a lehetőség határain belül próbáljuk meg - mondta el Iványi Miklós, a Honvéd Kaszinó Énekkarának vezetője. 

A dalostalálkozó színpadát elsőként a házigazdák foglalták el, népdalokkal és katonadalokkal szórakoztatták a barátaikat.

V.A.

(Kép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.