Akkumulátort kímélő újítással érkezhet az új Android

facebook megosztás

Az újítás adatvédelmi szempontból sem mellékes, de az üzemidőre is jó hatással lehet.

Újabb érdekes újításra derült fény, amit az ősszel érkező Android 15 hozhat el: ez az „adaptív időkorlát”, melynek árulkodó kódjára az Android Authority munkatársa bukkant rá a rendszer előzetesében – számolt be a hvg.hu.

Az újdonság a kijelző automatikus kikapcsolását fejlesztheti tovább, a meglévő funkció ugyanis az utolsó művelet után adott idővel zárja le a képernyőt. Az Android esetében ez alapértelmezetten 30 másodperc (módosítható), ennyi idő után sötétedik el a kijelző, majd újabb 5 másodpercet követően le is zár a készülék.

A Google néhány készüléknél már elérhetővé tett egy olyan funkciót, ami azt figyeli, hogy valaki nézi-e a képernyőt, és ha igen, nem zár le.

Az Android 15 ezen is túlmehet, és a készülék azt is tudhatja majd, ha épp nem figyeli senki, így lezárhatja magát, hogy ne működjön a kijelzője tétlenül.

Ez adatvédelmi tekintetben is hasznos lehet, de az akkumulátort is kímélheti – olvasható.

Az Android kódja arról nem árulkodik a portál szerzője szerint, hogy mégis miként „figyel” majd a rendszer, így elképzelhető, hogy az előlapi kamerát, vagy a közelségszenzort fogja használni.

Forrás és kép: infostart.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.