A zöld átállás és a környezeti változások kerültek fókuszba a PEN fenntarthatósági programsorozatán

facebook megosztás

A zöld átállás megvalósíthatóságáról és a környezeti változásokról beszélt ma délelőtt a kanizsai egyetemen Gelencsér András. A Pannon Egyetem rektorának előadása a Fenntarthatósági Témahét egyik programja volt, amin mintegy száz diák vett részt.

Egész héten arra törekszünk, hogy minél több gyermekhez eljuttassuk a fenntarthatóság kérdéskörének tudományágát és az ehhez kapcsolódó tevékenységeket – erről beszélt Gerencsérné Berta Renáta főigazgató. A programokon általános és középiskolás diákok, valamint az egyetem hallgatói is részt vesznek, akik számos aktuális témába nyerhetnek betekintést.

pen

– Kerestük azokat a témákat, azokat a tématerületeket, amik mindenki számára foglalkoztatott témák. Többnyire arra törekedtünk, hogy a mindennapokban használatos tevékenységek jelenjenek meg, amiért mi magunk is tudunk tenni. Ha csak arra gondolok, hogy hulladékgazdálkodás, szelektív hulladékgyűjtés, hogy tudjuk újrahasznosítani, biológiai hulladékból hogyan tudunk esetlegesen komposztot készíteni, ezek mind-mind olyan tevékenységek, amik a napjainkat meghatározzák és tennünk kell érte – tudtuk meg Gerencsérné Berta Renátától, a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgatójától. 

A témahét második napján az egyetem rektora, Gelencsér András tartott előadást. Hangsúlyozta, a világjárvány után jelentősen megnőtt a fiatalok érdeklődése a jövőt érintő témák iránt, így szerinte kiemelten fontos, hogy minél többet halljanak azokról a változásokról, amik már a jelenben is megfigyelhetőek.

pen

– Az életünk visszafordíthatatlanul megváltozott. Olyan dolgok történnek velünk, amelyeket korábban el sem tudtunk képzelni és ezeknek a hatásai összeadódnak. Gondoljunk a háborúra, gondoljunk azokra a változásokra, amelyeket az emberi tevékenység előidézett, és amelyeknek a hatásai most már mindenki számára nyilvánvalók. Például az éghajlatváltozás tényét akár a saját bőrünkön is érzékelhetjük és olyan dolgok történnek velünk, körülöttünk, amelyekre korábban nem is gondoltunk – fogalmazott Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora. 

Az egyén ugyan keveset tehet a fenntarthatóságért, hiszen mint az Gelencsér András elmondta, korlátozottak a lehetőségek. Úgy fogalmazott, először a valósággal kell tisztában lenni ahhoz, hogy olyan döntéseket tudjunk hozni, amelyek a bolygó és az emberiség javát szolgálják.

T.CS.

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.