Újabb fölényes győzelmet arattak a női futsalosok

facebook megosztás

Magabiztos, 4-1 arányú győzelemmel zárta az NB II Nyugati csoportjának 11. fordulóját az FC Nagykanizsa női futsalcsapata. Az ELTE-BEAC elleni sikerből két dél-zalai játékos is duplával vette ki a részét. 

A kanizsai hölgyek egymás után két mérkőzést vívtak hazai pályán és ugyanazzal a kerettel készülhettek a fővárosiak ellen mint amelyikkel 9-2 arányban legyőzték a Máltai SE-t. A két csapat decemberi találkozóján a dél-zalaiak sokáig vezettek, ám az ELTE-BEAC az utolsó pillanatokban ki tudott egyenlíteni. Az esélyesebb hazaiak jobban kezdték a találkozót és a házi gólkirály Szollár Bernadett révén a hetedik percben megszerezték a vezetést. A kanizsai kapuban ismét Buncsák Réka állt, aki eredeti posztját tekintve nem hálóőr, így egyfajta ötödik mezőnyjátékosként számít rá a szakvezetés. A gólerős játékos ezt ki is használta, hiszen a 11. percben ő növelte kettőre a különbséget. 

Negyedóra elteltével a vendégek visszajöttek a meccsbe, amikor Csikó Noémi révén szépíteni tudtak. A fordulás után megint a Nagykanizsa került mezőnyfölénybe és Buncsák visszaállította a kétgólos különbséget, majd a 32. percben Szollár ismét bevette az ellenfél kapuját, kialakítva a végeredményt. 

Az FC Nagykanizsa sikerével megerősítette második helyét a tabellán és három fordulóval a szezon vége előtt öt pont a hátránya az Almásfüzitővel szemben, így matematikailag még bajnok is lehet. A jó formában lévő kanizsai csapat legközelebb egy hét múlva lép pályára, amikor a Kecskeméti LC vendége lesz. 

FC Nagykanizsa-ELTE-BEAC 4-1 (2-1)

NB II-es női futsalmérkőzés, 10. forduló
Nagykanizsa, Olajbányász Sportcentrum
Vezette: Nagy T. ( Huszár J., Varga P.)

FC Nagykanizsa: Buncsák - Molnár R., Szollár, Szabó Zs., Domján-Köröcz, cserék: Németh P., Sóstai, Pintér D., Nagy-Fáró.

Gólszerzők: Szollár (7., 32.), Buncsák (11., 23.) illetve Csikó (15.) 

KÁLOVICS Tibor 

(Kép forrása: az FC Nagykanizsa hivatalos Facebook oldala) 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.