Polgári Érdemkeresztet kapott Varnava Charalambos

facebook megosztás

A Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést vehetett át március 15-én Varnava Charalambos. A ciprusi születésű infektológus, szakorvos évtizedek óta él és dolgozik Nagykanizsán.

A köztiszteletben álló orvos a ciprusi Famagustában született egy szegény családba, így érettségi után dolgozni kezdett, hogy továbbtanulhasson. Eredeti elképzelései szerint tanár szeretett volna lenni, Magyarországra 1963-ban azonban egy orvosi ösztöndíj miatt érkezett és ötvennegyedik éve praktizál. Charalambos doktort már többször kitüntették, legutóbbi elismerését Pintér Sándor belügyminisztertől vette át a nemzeti ünnepen. Mint mondta, megtiszteltetésként tekint a kitüntetésekre, de igyekszik szerényen viszonyulni azokhoz.

doki

- Nagyon örülök neki és boldog is vagyok, bár el kell mondanom, hogy 1969-ben, Szegeden az árvíz idejében nagyon keményen dolgoztam és egy miniszteri dicséretet kaptam és annak is nagyon örültem – ftudtuk meg Varnava Charalambos gyermekgyógyásztól.

A kanizsai orvos úgy fogalmazott, az életében mindig is fontos szerepet játszott a család. Édesanyja intelmei szerint igyekszik űzni a hivatását, valamint élni a hétköznapjait.

doki

- Azt mondta nekem, „Fiam! Mi szegények, de szerények vagyunk, soha más embert ne bánts az életedben és ahol tudsz, segíts, ha valaki hozzád fordul.” Akkor ennek nem tulajdonítottam nagy fontosságot, de később rájöttem és azóta ez hitvallásom és sok embernek segítettem Kanizsán és Zala megyében és ezt édesanyámnak köszönhetem - mondta el a gyermekgyógyász. 

Varnava Charalambos 2019-ben kapta meg a magyar állampolgárságot. Többször elmondta már, évtizedek óta két hazája van, egy, ahol született és egy, ahol leélte az életét.

K.T.

(Kép: Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.