Mikor, hogyan és miről beszélgessünk? – Erről volt szó a Szerelmes Kalandtúra programján

facebook megosztás

A beszélgetés fontosságáról tartottak interaktív előadást a Szerelmes Kalandtúra résztvevőinek pénteken a Halis István Városi Könyvtárban. A programon Tóth Lujza és Ház Gergely a párkapcsolaton belüli nyílt kommunikáció jelentőségéről beszélt, de arra is lehetőséget kaptak a párok, hogy mélyebben megismerjék egymást.

Mikor, hogyan és miről kell beszélgetni? Ez a téma került a fókuszba a Szerelmes Kalandtúra legutóbbi programján, ahol a résztvevők a fiataloktól egészen az idősebb párokig, útmutatást kaphattak az őszinte kommunikációhoz. Ház Gergely családtréner szerint sok kapcsolat éppen a beszélgetés hiánya miatt megy tönkre, ezért fontos, hogy a két fél egymás lelkét is megismerje.

– Ezt azért tartjuk fontosnak, mert hogyha egy pár remélhetőleg együtt él sok évet, mindig változik maga az ember is, és változik a mellettem lévő is. Ha ezt nem tudom megismerni, nem tudom tapasztalni, akkor nehezek az együtt töltött napok, hogyha pedig meg tudjuk egymást ismerni, akkor ezek nagyon szépek tudnak lenni – fogalmazott Ház Gergely családtréner.

szerelmes

Az előadó házaspár Kaposvárról érkezett Kanizsára, és országszerte tartanak előadásokat a témában. Tóth Lujza elmondta, egy-egy ilyen alkalmon a fő cél az, hogy segítsenek a pároknak elmélyíteni a kapcsolatukat.

– Számunkra az a legnagyobb lényeg, hogy felnyissuk az emberek szemét, hogy attól, hogy minden nap beszélünk valamiről egymással – akár gyerekekről, akár tervekről, hogy mit vegyünk, szükségletekről –, nagyon gyakran a belső lelki dolgainkról meg nem beszélünk, mert ahhoz egy kicsit jobban meg kell nyílni. Mi erre szeretnénk a fókuszt helyezni, hogy ezt felismerjük, hogy a másik nagyon sokat változik, napról napra, évről évre. Mindig, folyamatosan tudatában kell lennünk, hogy hol tart – mondta el Tóth Lujza jegyesoktató.

A beszélgetés korosztálytól függetlenül, minden pár életében kulcsfontosságú szerepet tölt be, azonban Tóth Lujza szerint egyetlen előadás nem elég ahhoz, hogy jobbá váljon egy párkapcsolat. Úgy fogalmazott: mindig azt tűzzük ki célul, hogy mindenki egy dolgot hazavigyen, amit meg tud valósítani, és az a mindennapokban is elkezdjen valósággá válni.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.