Költségvetés zárt ülésen: először tárgyalt a Térségi Társulás Kanizsa nélkül

facebook megosztás

Jogértést követhetett el a Nagykanizsa Térsége Önkormányzati Társulás Társulási tanácsa, amikor zárt ülésen tárgyalta a 2024-es költségvetését. Az eset a grémium csütörtöki, első olyan tanácskozásán történt, ahol Nagykanizsa már nem tartozott a tagok közé. Vlasicsné Fischl Tímea elnök azután rendelt el zárt ülést, miután Nagykanizsa önkormányzati képviselője, Schauta Marcell is megjelent a csoport nyílt ülésén.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Nagykanizsa város önkormányzata júniusban döntött a Társulásból 2023. december 31-el történő kiválásról. Ezt az intézkedést azért szorgalmazta a városvezetés, mert a kistelepülések polgármesterei nem támogatták, hogy a Társulás székhelyeként szolgáló Bajza utca 2 szám alatti ingatlant Kanizsa az idősek szociális ellátásához hasznosítsa. Az ÉVE-frakció részéről többen hangsúlyozták: az ingatlan évek óta kihasználatlan, ráadásul a társulás vagyonának jelentős része - annak több mint 75 százaléka - Nagykanizsáé.  A kiválás óta a tegnapi volt az első olyan ülés, ahol Nagykanizsa már nem képviselteti magát, azonban több tárgyalt pont is érintette a kiválást, valamint Nagykanizsa vagyonát, ezért Schauta Marcell önkormányzati képviselő elment a nyílt ülésre. A költségvetés napirendjéhez érve azonban Vlasicsné Fischl Tímea elnök zárt ülést rendelt el. Schauta Marcell hangsúlyozta: ez ellentétes az Mötv-ben leírtakkal, emiatt felügyeleti eljárást kezdeményez a kormányhivatalnál. Az esettel kapcsolatban kerestük Vlasicsné Fischl Tímeát, a Kistérségi Társulás elnökét, adásunkig azonban nem érkezett tőle válasz.

társulás

- Gyakorlatilag a meghívóban szereplő, mind a nyolc napirendi pont, illetve a kiküldött előterjesztések nyílt ülésről szóltak, tehát nyílt ülésen tárgyalta volna eredetileg a Társulási Tanács. Azonban mivel Fischl Tímea elnökasszony észlelte a jelenlétemet, úgy gondolta, hogy a költségvetést azt zárt ülésen fogja tárgyalni. Én jeleztem neki, hogy ez jogsértő, az Mötv-be ütközik. Zárt ülést csak abban az esetben lehet tartani, - még akkor is, ha az önkormányzatnak a vagyonát érinti -, ha az üzleti érdekeket sért vagy személyiségi jogokat sértene. A költségvetés, az nem ilyen – mondta Schauta Marcell, a Nagykanizsa-Surd-Zalakomár Szociális Társulásának elnöke. 

SZ.F.

(Kép: Kanizsa TV)

 

 

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.