Változik a gyógyszertári ügyelet – a helyieket kérdeztük az új rendszerről

facebook megosztás

Megosztja a helyiek véleményét a gyógyszertári ügyelet megváltozása. Március 1-től a korábbi éjjel-nappali nyitvatartás helyett 22:30-ig lesz elérhető a soros patika.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy új gyógyszertári ügyeleti rendszer indul márciustól Kanizsán, ami egyrészt az éjszakai minimális forgalommal, másrészt a költségek csökkentésével magyarázható. Vörös Tamásné szerint a hamarosan változó nyitvatartás sokakat hátrányosan érinthet. Úgy fogalmazott: éjjel is bármi történhet otthon és jó, hogyha nyitva van.

– Ahol kisgyerek van esetleg vagy orvoshoz kell menni, akkor jó, hogyha van. Akkor mindjárt ki lehetne váltani a gyógyszert vagy ami kell – mondta el Vörös Tamásné. 

Többen vélekednek hasonlóan a változásról. Horváth Józsefné stábunknak arról beszélt, ritkán vette igénybe eddig az éjszakai ügyeletet, de nem tudhatja, mikor lenne rá ismét szükség.

nyitvatartás

– Jobb lenne, ha lenne az az igazság, mert kiszámíthatatlan, hogy mikor van rá szükségünk vagy mikor lenne. Tehát ez nem annyira jó hír, mint minden elvonás. Semmi sem az. Lehet, hogy az életben soha nem kell, de lehet, hogy amikor nagyon kellene, akkor meg nem tudom igénybe venni – fogalmazott Horváth Józsefné. 

Van, aki nem tartja hátrányosnak az új rendszert. Szökrény Antalné úgy gondolja, nappal is be lehet szerezni minden szükséges gyógyszert.

– Előre megvesszük a gyógyszert, kiváltjuk egész hónapra, úgyhogy gyógyszerünk mindig van otthon – tudtuk meg Szökrény Antalnétól. 

A változás március 1-jén lép érvénybe, ettől a dátumtól a legtovább nyitva tartó gyógyszertár zárásától, este fél 11-ig lesz elérhető az ügyeletes patika. A beszélgetésekből bővebb összeállítást láthatnak szombati Megkérdeztük című műsorunkban.

T.CS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.