Tüttő Kata szerint a városoknak az önkormányzatiságért is küzdeniük kell a választáson

facebook megosztás

Tüttő Kata vendégeskedett az idei szegfűbálon a Honvéd Kaszinóban. Budapest főpolgármester-helyettese a sajtótájékoztatóján kiemelte, a 2024-es önkormányzati választásokon az ellenzék fontos küldetése, hogy az összefogással utat mutasson az embereknek.

Kibeszélő című műsorunk vendége volt szombaton Budapest főpolgármester-helyettese, ahol ismertette álláspontját országos politikai kérdésekben, majd részt vett a három évtizede minden évben megtartott szegfűbálon. Tüttő Kata leszögezte, országjárása során folyamatosan igyekszik beszélni a városvezetőkkel, és úgy látja, Nagykanizsa és Budapest több szempontból is hasonló helyzetben van. Szerinte a kormány az önkormányzatiság felszámolását tűzte ki célul, így nekik meg kell akadályozniuk, hogy a Fidesz elvegye a városok feladatait és központilag döntsön a településeket érintő kérdésekben.

- Mindenről a Karmelita kolostorban akarnak dönteni. Arról is, hogy mikor járjon a busz, hogy kell-e bölcsőde egy településre vagy sem, melyik utakat kell felújítani. Gyakorlatilag eljutottunk oda, hogy Lázár János beterjesztett egy törvényt, ezt úgy hívják, hogy építési törvény, ami arról szól, hogy még azt is Budapesten akarják eldönteni, hogy Nagykanizsán mi és hogyan épüljön, akár európai uniós forrásból, akár bármilyen más forrásból. Ennek mi lesz az eredménye? Én már láttam Budapesten, az az eredménye, hogy nem épül semmi – mondta el Tüttő Kata, Budapest főpolgármester-helyettese.

Tüttő Kata

Tüttő Kata hozzátette, az építési minisztérium munkáját szerinte jól jellemzi, hogy Budapesten az egyik kerület nem tudta megvalósítani a csatornázási munkálatokat, mivel az építési törvény miatt kifutottak a határidőből. A politikus úgy véli, a 2024-es önkormányzati választásokon nemcsak az önkormányzatiság, hanem a polgárok szabadsága is a tét, nekik pedig példát kell mutatniuk, ezért is kiemelten fontos a politikai összefogás szerepe.

- Azt látom, hogy a kormány nem akar demokráciatartalékokat. Bontja le az összes féket és ellensúlyt, és minden olyat, ami nem arról szól, hogy a kormány a Karmelita kolostorból eldönt valamit. Hogy tudunk harcolni? Úgy, hogyha összefogunk. Ott erős ez a más Magyarország, ahol az együtt vannak, együtt kormányoznak és úgy mutatnak egy másik utat - tette hozzá Tüttő Kata. 

Az idei szegfűbálon több tucatnyian vettek részt. A Kibeszélő következő adását, amelyben Tüttő Kata mellett Fodor Csaba vendégeskedett, szerda este láthatják a Kanizsa TV nézői.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.