Elegáns báli viselet lett a hónap műtárgya

facebook megosztás

Az 1920-as évek elejéről származó báli, úri viselet lett a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban. Az elegáns kollekció  klakk-kalapból, cilinderből és sétapálcából áll.

A polgári rétegben a 20. század elején a hölgyek báli ruházatára több szigorú szabály vonatkozott, de az uraknak is be kellett tartaniuk néhány regulát. Az előkelő estélyekre, operaelőadásokra, társasági eseményekre kötelező volt a frakk viselete, nem vehettek fel szalonkabátot ezekre az alkalmakra. A kalap hordása szintén hozzátartozott az elegáns megjelenéshez, ezeknek a fejfedőknek a magassága 16-17 centiméter volt.

- A frakk felett perelint viseltek, amikor megjelentek a bálban. Ezt a gyönyörű sálat, mint amit mi is bemutattunk és nagyon könnyű, általában ezüsttel díszített sétapálcát. A fejükön kizárólag cilinder vagy klakk-kalap volt. Ha ránézünk a mi kis vitrinünkre, akkor úgy néz ki, mintha két cilinder lenne ott. Tulajdonképpen mind a kettő az, csak az egyik a klakk-kalap, a Gibus-kalap – tudtuk meg Kunics Zsuzsannától, a Thúry György Múzeum történész-muzeológusa.

hónap műtárgya

A klakk-kalapot azért kezdték el hordani a polgárok, mert a magas cilinderrel ellentétben könnyen összecsukható volt a benne található rugóknak köszönhetően. A kanizsai múzeumban kiállított darabokat Révffy Andor kanizsai ügyvéd és bíró viselte a 20-as éveiben és végül az 1970-es években adományozta a közgyűjteménynek. A ruházat darabjait külföldön készítették.

- Amit mi kiállítottunk ez is a Gibus-manufaktúrában készült Párizsban. A gyönyörű nyúlszőrcilinderünket pedig Révffy Andor Angliából hozatta, valószínűleg egy itteni kereskedő útján jutott hozzá. A klakk-kalapban is benne van nemcsak a manufaktúrának a neve, hanem gyönyörű arannyal bele van nyomva a „Gebauer Sándor Presburg” név is. Ő egy nagyon elegáns férfiruha- és kesztyűüzletet működtetett az 1890-es évektől Pozsonyban – fogalmazott a történész-muzeológus.

Kunics Zsuzsanna hozzátette, a cilinder viselése a 20. század első évtizedeire eltűnt, ma már csak nagyon különleges rendezvényeken láthatók ezek a kalapok.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.