Átalakul a gyógyszertári ügyelet – 22:30-ig lesz nyitva a soros patika

facebook megosztás

Átalakul a gyógyszertári ügyelet Nagykanizsán. Március 1-től az éppen aktuális ügyeletes patika 22:30-ig lesz nyitva, nem 0-24 órában, mint a korábbi rendszerben. Az új metódus elindításának fő célja az intézményekre háruló anyagi terhek csökkentése volt.

Több városban kipróbálták már a március 1-től induló rendszert és Lukács Mária szerint a visszajelzések pozitívak. A Zala Vármegyei Gyógyszerészeti Kamara elnöke elmondta, a mostani újítás a korábbi évek tapasztalatán alapul, hiszen este fél 11 és a reggeli nyitás között eddig is minimális forgalom volt a gyógyszertárakban.

– Egyre nehezebb a patikák, főként az éjszakai ügyeleti rendszer fenntartása, mivel ezt senki nem finanszírozza. Nem finanszírozza az állam, nem finanszírozza az önkormányzat, ezt saját erőből kell a gyógyszertáraknak megfinanszírozni. S ez bizony rendkívül nagy anyagi teher, mert az egész éjszaka ott lévő gyógyszerészt ki kell fizetni, az áramdíjat, a szolgáltatást, a magasabb gyógyszerkészletet is finanszírozni kell. S ez most eljutott arra a pontra, hogy sajnos nem bírják tovább a patikák – mondta el Lukács Mária, a Zala Vármegyei Gyógyszerészeti Kamara elnöke. 

gyógyszertár

Az új rendszer kapcsán a legfontosabb megjegyzendő időpont a 22:30, hiszen az aktuális ügyeletes patika március 1-től eddig lesz nyitva. Fontos leszögezni, hogy ünnepnapokon is lesz ügyelet, akkor reggel 8-tól, szintén 22:30-ig. Míg az átlagos vasárnapokon is a már ismételt időpontban zár a soros gyógyszertár.

– Hétfőtől szombatig az ügyelet aszerint módosul, hogy amikor bezár az utolsó gyógyszertár, általában 20:00-kor a városban, akkor 20 órától az adott napon ügyeletes gyógyszertárat 22:30-ig, tehát fél 11-ig lehet elérni. Ez az időpont azért van, hogy aki megy az orvosi ügyeletre, hiszen az orvosi ügyelet is – háziorvosi, gyermekorvosi, fogászati – 22:00-ig tart, így biztonsággal oda lehet érni a gyógyszertárba, és kiváltani a gyógyszert. Ezért tart 22:30-ig az ügyelet – fogalmazott Lukács Mária. 

Nagykanizsa mellett Zalában Keszthely áll át még erre a nyitvatartási rendre. A megyeszékhelyeken azonban egyelőre marad a korábbi forma. Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a háziorvosi ügyeleti rendszer is változott, ott a legfontosabb tudnivaló, hogy baj eseten a 1830-as szám tárcsázásával lehet segítséget kérni.

A nagykanizsai patikàk nyitvatartàsi ideje a következő:

Gyógyszertár neve

Gyógyszertár címe

Telefonszáma

Nyitvatartási idő - hétköznap

Nyitvatartási idő - szombat

Nyitvatartási idő - vasárnap

Aranyszarvas

Rozgonyi u. 1.

93/311-531

07:00 - 18:00

08:00 - 12:00

-

Belvárosi

Erzsébet tér 1.

93/310-403

07:30 - 18:00

07:30 - 12:00

-

Fagyöngy

Szekeres J. u. 2-8.

93/310-367

08:00 - 16:30

-

-

Katonaréti

Tavasz u. 26.

93/311-607

08:00 - 16:30

-

-

Keleti

Zemplén Gy. u. 6. 

93/310-402

07:45 - 18:00

07:45 - 12:00

-

Király

Kalmár u. 4.

93/536-620

07:30 - 18:00

07:30 - 12:00

-

Remény

Garay u. 14

93/314-967

08:00 - 16:30

-

-

Szent György

Táborhely u. 4. - Interspar

93/510-135

09:00 - 19:00

09:00 - 14:00

-

Zálya

Boszorkány u. 2 - Tesco

93/516-280

08:00 - 20:00

08:00 - 20:00

08:00 - 19.00

Szent Kristóf

Erzsébet tér 8/2.

93/510-151

06:00 - 20:00

07:00 - 13:00

 

Salvia

Rózsa u. 6.

93/536-610

08:00 - 17:00

-

 

Kiskanizsai

Bajcsy-Zs. u. 38/a.

93/319-462

07:30 - 17:30

-

 

Zöldfenyő

Alkotmány u. 51.

93/333-521

08:00 - 17:00

-

 

 

M-B.GY. 

(Borítókép: yandex.com)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.