Április 12-ig lehet gyűjteni a randikat és a pecséteket

facebook megosztás

A társas kapcsolatok erősítése az együtt töltött minőségi idő segítségével – lényegében ez hívta életre a Szerelmes Kalandtúrát. A nyereményjátékkal összefüggő két hónapos programsorozat megnyitóját hétfőn este tartották a Medgyaszay Házban.

Már nem újdonság a kanizsai pároknak, hogy ha február akkor várja őket a Szerelmes Kalandtúra, hiszen immár ötödik alkalommal indult útjára az érzelmi utazás. A Medgyaszay Házban tartott hétfői ünnepségen Balogh László polgármester is köszöntötte a megjelent házas-, jegyes- és együtt járó párokat. Az eseménysorozat évről évre nagy népszerűségnek örvend, a visszatérő szerelmesek mellett pedig mindig érkeznek – a kalandtúra szempontjából – új párok.

szerelmes

- Ötvenedik házassági évfordulónkat ünnepeljük hamarosan és egy kis kaland talán nekünk is jó lesz, jót tesz. - mondta el Zsován Lajosné. 

- Nem tudjuk mi lesz belőle, majd meglátjuk - tette hozzá Zsován Lajos.

Manapság nehezen szakítunk időt arra, hogy egymásra figyeljünk és egyfajta értékválságot is megélünk – vélik a szervezők, akik a kalandtúrával segítséget kínálnak a pároknak.

- Befektetett munkát, befektetett időt igényel a kapcsolatunk ápolása is, mint minden, amelyből profitálni szeretnénk, amelyről azt szeretnénk, hogy produktívan működjön az életünkben, így itt is odafigyelést és tudatosságot kell, hogy a párok tanúsítsanak. Ebben próbálunk segíteni nekik, gyakorlatilag előre lefixált és lebeszélt programokkal, sok szolgáltatónál kedvezményeket kapnak, amibe a nagykanizsai szolgáltatók is partnerek évek óta - fogalmazott Gálné Dénes Tünde, a Szerelmes Kalandtúra Kanizsa szervezője. 

szerelmes

A Szerelmes Kalandtúra 14 randilehetőséget kínál a résztvevőknek. Az első mindjárt a megnyitó volt, hiszen a Pántlika Néptáncegyüttes útmutatásával táncra perdülhettek a párok.

A táncos esten túl természetjárás, mozizás, közös vacsora, kézműveskedés, véradás, kapcsolatépítő játék szerepel a programok között, mindezek sok esetben különösebb anyagi ráfordítás nélkül érhetőek el. A sorozaton résztvevők a hagyományhoz híven útlevelet kapnak, a teljesített programok után pedig pecsét jár. 8 összegyűjtött igazolás után a pár bekerül a fődíjsorsolásra, ahol ezúttal is egy wellnesshétvégét nyerhet a nemcsak a szerelemben szerencsés pár.

K-V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.