A Szép magyar beszéd verseny jelentősége manapság egyre inkább fokozódik

facebook megosztás

A Szép magyar beszéd verseny területi döntőjének adott otthont szerdán a Hevesi Sándor Általános Iskola. A megmérettetésen 5-6. és 7-8. osztályos gyerekek vehettek részt, idén mintegy 70-en jelentkeztek.

Csaknem két évtizede a Hevesi-iskola a házigazdája ennek a kulturális megmérettetésnek. Az intézmény magyar szakos tanárai évről évre szívesen vállalják fel a program szervezését, a zsűriben az általános iskolák mellett a középiskolák pedagógusai is helyet foglalnak.

- Nagyon sok más iskolából is jönnek. Azért szeretjük ezt, mert lehetőséget nyújt arra, hogy a más iskolákban folyó munkát is kicsit láthassuk, össze tudjuk mérni az erőinket. Hogy lássuk azt, a mi gyerekeink milyen felkészültek, ugyanazokat az elvárásokat tudják-e teljesíteni, amit más-más iskolából jövő gyerekek megtesznek. Nekünk ez erre is nagyon jó, illetve a kollégákkal is zajlik ilyenkor egy szakmai eszmecsere – mondta el Szabó Erzsébet, a Hevesi Sándor Általános Iskola igazgatója. 

beszéd veseny

Ez a nap a magyar nyelvnek egy ünnepe is, hiszen azok a gyerekek, akik a versenyen részt vesznek, szövegértésükkel, kiejtésükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar nyelvet, mint kincset, ápoljuk – fogalmazott Tulman Géza. A Hevesi-iskola pedagógusa szerint a verseny jelentősége egyre inkább fokozódik, a mai digitális világban

- Egy kicsit harcban állunk ezzel. Mert nem szabad a régi hagyományainkat, értékeinket elveszni hagyni. Másrészt ezek a gyerekek a digitális világban is csak úgy tudnak érvényesülni és ott is csak úgy tudnak megismerni dolgokat, ha a szövegértésük megfelel. Ez a versenynek egy másik fontos eleme úgy gondolom, hogy a szövegértés fejlődik - tette hozzá Tulman Géza.

A Szép magyar beszéd versenyre a környező általános iskolákból csaknem 30-an neveztek.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.