„A református egyház viselkedése sokkal több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol”

facebook megosztás

A református egyház viselkedése sokkal több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol – fogalmazott Schauta Marcell a hétfői közgyűlésen. A téma a Bolyai-iskola fenntartóváltása kapcsán jött elő. Bár az ÉVE képviselője nem voksolt, a városvezetés így is egyhangúlag támogatta a folyamat elindítását, így szinte biztosan kijelenthető, hogy szeptemberben elindul az egyházi normák szerinti képzés is a belvárosi intézményben.

– Jelezni szeretném, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva, nem fogok részt venni a szavazásban. Tiszteletben tartva a szülők és a pedagógusok véleményét, de mindezek mellett azért megjegyezném, hogy az elmúlt hetek történései azért mélyen rányomták a bélyegüket a református egyházra. S itt most Balog Zoltánra gondolok. Én nem láttam az egyház részéről sem azt a kiállást, amit ilyen eseteben el lehetett volna várni, sőt – fogalmazott Schauta Marcell, az ÉVE önkormányzati képviselője. 

közgyűlés

Ígéretéhez híven valóban nem szavazott a reformátusok szerepvállalásáról Schauta Marcell. A folyamat elindítása azonban így is átment, 14 igennel. Ugyanakkor az ügymenet kapcsán Fodor Csaba tett egy módosítót, amit 7 igen és 7 tartózkodás mellett, nem fogadtak el a frakciók.

–  Arról, hogy a város milyen feltételekkel és hogyan adja át ezt az épületet, erről még semmilyen részlet nem szerepelt a mostani előterjesztésben. Ez majd később kerül elénk. Alapvetően nem volt olyan fajsúlyos kérdés, amit nem fogadott el a testület, hogy a folyamat megakadt volna miatta. Akár átmegy, akár nem, a folyamat nagyjából ugyanúgy néz ki. A mi módosítónk szerintem pontosabb volt, mint az eredeti napirend, s szabatosabb jogilag és a város érdekeit jobban képviselő határozati javaslat volt. De maga a folyamat lényegét nem érinti – mondta el Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese. 

– Számomra egyértelművé vált mostanra, hogy a Kanizsa Újság nem más, mint egy DK-s kampánylap. Mindenféle hazugságokat terjesztenek ebben az újságban. Legutóbb például rólam, alpolgármesterként, mindenféle hazugságot írtak az előző munkahelyem kapcsán. S meg sem kérdeztek arról, hogy ez így van, nem így van. Az ÉVE-frakciónak a pontatlan, hazug, facebookos korábbi posztját mindenféle kontroll nélkül átvették. S nincs megkérdezve a másik oldal. A hazugságok lejönnek a Kanizsa Újságban. Nyilvánvalóan ez a cél a kampányidőszakban egy DK-s hazugságújsággá alakították a Kanizsa Újságot – mondta Bizzer András, Nagykanizsa alpolgármestere. 

közgyűlés

Megdöbbentő – így értékelte az ülés után Fodor Csaba Bizzer András ezen felszólalását. Az ÉVE-frakció vezetője szerint jobban tenné Bizzer András, ha emlékezne a korábbi ciklusra, amikor a fideszes városvezetés kitiltotta az ellenzéket a helyi újságból és a tévéből. Ráadásul a Rádió 1 helyi hírblokkja most sem vesz részt az ÉVE sajtótájékoztatóin.

– Megdöbbentett Bizzer képviselő úr megnyilatkozása. Jobb lenne, ha nem szólt volna, s visszagondolna arra, hogy ők mit csináltak vagy éppen arra gondoljon, hogy mit csinálnak azok az elektronikus vagy nyomtatott sajtófelületek, amelyek igencsak köthetők őhozzájuk, hogy ott milyen cikkek, megnyilatkozások jelennek meg. S mi meg meg sem jelenhetünk, mert arra sem veszi a fáradtságot a rádió, hogy eljöjjön a sajtótájékoztatóinkra, ha egyéb kérdésekre nem is kíváncsi – hangzott el Fodor Csabától, az ÉVE frakcióvezetőjétől. 

Balogh László saját bevallása szerint három eset miatt nem ad interjút a Kanizsa Médiaháznak. Szerinte az őt sértő bejegyzésünk egyike 2020. június 10-én készült a katonai toborzóiroda átadása kapcsán. Mindezek ellenére mi folyamatosan keressük a polgármestert, így tettünk a 2024-es újévi köszöntője során is, ám választ akkor sem kaptunk Nagykanizsa első emberétől.

M-B.GY.

(Képek: Horváth Zoltán)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.