A nagykutyások otthagyják – ürülékhelyzet Kanizsán

facebook megosztás

Idén még nem kapott bejelentést a közterület-felügyelet a fel nem szedett kutyagumik miatt, ám így is akadnak olyan területek, ahol a lakók rendszeresen panaszkodnak szerkesztőségünknek a szennyezettség kapcsán. Amennyiben valakit tetten érnek egy ilyen esetben, több tízezres büntetést kaphat.  

A felelős kutyatartáshoz a közterület tisztaságának megóvása is hozzátartozik Bakonyi Tamás szerint. A közterület-felügyelet vezetője elmondta, négylábúakkal kapcsolatos szabálysértést ugyan nem kaptak, de az Ady utcából már jelentették nekik, hogy emberi ürüléket találtak. A szakember szerint a kutyásoknál változott a hozzáállás és a többség összeszedi a kedvencéből távozó végterméket. A szervezet munkatársai igyekeznek folyamatosan figyelni a kanizsai területeket, ám a létszámhiány számukra is problémát okoz.

kutya

- A Keleti városrészben szinte napi rendszerességgel voltak felügyelők, de ők bizonyos területekre figyelnek, ahol inkább elengedik vagy jobban sétáltatják a kutyákat. Erre úgy tudunk felkészülni, hogy reggeltől estig van egy-egy járőrpár, aki a városban teljesít szolgálatot. Akkor rákoncentrálunk ezekre a területekre - tudtuk meg Bakonyi Tamástól, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közterület Felügyeletének vezetőjétől. 

Stábunk az Attila utca és a Mező Ferenc tér környékén forgatott, itt mi is találtunk fel nem szedett kutyagumit, alig néhány méterre a szemetestől. A környéken élők közül többen is elmondták panaszukat, van aki szerint egy általános problémáról beszélünk.  

- Mindennap járok erre, mert itt ebédelünk a Kodályban és bizony, igen, van. Ha félrelépünk a járdáról, akkor általában találunk egyet, amibe belelépünk. Szóval van sok, holott van szemetes nekik, de ez a városra is érvényes. Én is sokszor tapasztaltam azt, hogy kakil a kutya és mégis továbbmennek. Tehát még a városban sem szedik össze, nemcsak itt – mondta Pajor Ilona.

Többen panaszkodtak arra is, hogy a kutyagumit össze nem szedők agresszívan lépnek fel azokkal szemben, akik jelzik feléjük a problémájukat.   

kutya

- Elég szomorú és én is tapasztalom. Nekem nincs kutyám, de a lányomnak igen és sokat szoktam vele sétálni és az ember, ha szól, akkor még fel vannak háborodva, hogy hogy merünk szólni - fogalmazott Kapuné Sebestyén Klára.

- Leginkább a nagykutyások hagyják ott nagy határral. Ha az ember szólt, akkor meg nekem jöttek a múltkor. „Mertem” szólni, hogy ne haragudjon, de fel kell szedni a kutyája után, erre ő azt mondta, hogy nem szokta. Mondtam, hogy ne haragudjon, de nemcsak sétáltatni kell, erre majdnem nekem jött – árulta el Bálint Stefánia.

A jogszabályok szerint, aki nem szedi össze a kutyaürüléket köztisztasági szabálysértést követ el, amelynek büntetési tétele 6500 és 65 000 forint között van.

K.T.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.