Rács mögé kerültek a mobiltolvajok - frissítve!

facebook megosztás

A zalai rendőrök tetten értek egy román állampolgárságú párt, amikor ismét betörtek egy keszthelyi telefonszaküzletbe.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság jelentős értékre elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt indított eljárást 2023. október 3-án, mivel betörtek az egyik helyi, mobiltelefonokat árusító üzletbe. Az elkövető 62 készüléket vitt el közel tízmillió forint értékben.

Egy hónappal később Nagykanizsán is betörtek egy műszaki áruházba, ahonnét a telefonok mellett táblagépeket, okosórákat is magával vitt a tolvaj. A betörő egy betondarabbal ütötte be az üzletek ajtaját, és a rongálással is több millió forint kárt okozott.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság - országos koordináció keretében - kollégáival közös, összehangolt, mindenre kiterjedő nyomozás eredményeként azonosítottak egy román állampolgárságú párt, a bűncselekmények feltételezett elkövetőit.

A tettesekre akkor csaptak le a rendőrök a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya segítségével, amikor ismét ugyanabba a keszthelyi boltba törtek be, ahová korábban. Az egyenruhások a páros férfi tagját telefonokkal felpakolva érték tetten, miközben távozni akart a helyszínről. Bűntársa ezalatt egy autóban várakozott a közelben, azonban őt is elfogták a rendőrök.

A nyomozók a 42 éves férfit és a 21 éves nőt kihallgatásukat követően őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. A zalai rendőrök tovább nyomoznak a számlájukra írható további bűncselekmények felderítése érdekében.

Cikkünk frissült:

Profi telefontolvajokat kaptak el a zalai rendőrök. A román állampolgárságú pár Nagykanizsán, Keszthelyen, de előtte már Tökölön és Dunaújvárosban is betört műszaki áruházakba. Az elkövető, a duó férfi tagja mindig ugyanazt a módszert alkalmazta, miszerint egy környéken található betondarabra kötelet erősít és azzal töri be az ajtót, majd a vitrineket. Az ellopott eszközök és a rongálás okozta kár értéke meghaladja a 12 millió forintot.  

Országos összefogásnak köszönhetően sikerült elkapni a tetteseket, a részletekről ma tartottak tájékoztatót Zalaegerszegen. A pár októberben Keszthelyről 62 készüléket vitt el, hozzávetőleg tízmillió forint értékben. Ezen felbuzdulva novemberben Kanizsára jöttek, itt egy műszaki áruházba törtek be, és a telefonok mellett táblagépeket, okosórákat is magukkal vittek, az itteni kár mintegy 1 millió 300 ezer forint.

– Rekonstruáltuk, hogy a bűncselekmény elkövetője, az áruház bejárati ajtaját, többszöri próbálkozást követően, egy kb. 20 kilogrammos betondarabbal törtbe be, melyre egy kötelet erősített. Az ajtó betört üvegén keletkezett nyíláson bemászva, az eladótérben magához vett műszaki cikkeket, s ezt követően gyalogosan távozott az áruházból. Mindegy körülbelül kettő percig tartott – fogalmazott Dänhardt Alexandra, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

A rendőrök a tolvaj autóját beazonosították, így jöttek rá, hogy nemrégiben visszatért Romániából és ismét Keszthelyen készülhet valamire. A feltételezés végül beigazolódott, a tettes ugyanazt az üzletet szerette volna másodszor is kirabolni, amikor az erre már számító rendőrök tetten érték.

– November 25-én a hajnali órákban Keszthelyen, a korábbi bűncselekmény helyszínére érkezett az elkövető, s az előzökhöz hasonló módszerrel, rövid előkészület után, ugyanazzal a módszerrel behatolt az üzlethelyiségbe, s onnan 47 darab telefont eltulajdonított, mintegy 3 millió 800 ezer forint értékben. Az elkövetőt a Zala vármegyei Rendőr-főkapitányság keszthelyi és nagykanizsai kapitányság közös művelete során munkatársaink elfogták – mondta Kozma István, a Keszthelyi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. 

A 32 éves férfi után a 21 éves nőt is elfogták, nem messze a helyszíntől. A rendőrök összesen 56 lopott telefont találtak meg, a többi felkutatása kapcsán is folytatják a nyomozást.

 

M-B.GY.

(Borítókép: police.hu, fotó: Kanizsa TV)

Eredeti cikk forrása: police.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.