Lezárult az Út a munkaerőpiacra projekt
Megtartották az Út a munkaerőpiacra elnevezésű projekt zárókonferenciáját ma délelőtt a Hotel Königben. A Zala Vármegyei Kormányhivatal kezdeményezésének célja főként a hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedésének segítése és a magyar munkaerő hazai piacon való tartása volt. A projekt második körben is indul, ami várhatóan 2027-ig tart.
A 2015-ben indult projekt fókuszában a 25 és 30 év közötti pályakezdő álláskeresők, különösen az alacsony iskola végzettséggel rendelkezők, gyermekgondozásból visszatérők, közfoglalkoztatásból kilépők, valamint az 50 év feletti álláskeresők álltak. A programban résztvevők száma elérte a csaknem 9000 főt. Dávidné Gergál Rozália, a Zala Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztályának vezetője elmondta, Zala vármegye egyes adottságai még inkább megnehezíthetik az álláskeresők dolgát.
- A hátrányos helyzetűekre van különösen fókusz, hiszen ők azok, akik nehezebben találnak a munka világában utat. Ennek sokféle oka lehet. Kezdhetjük azzal is, hogy Zala vármegye, az egy rendkívül elaprózott terület, tele kisebb falvakkal, ott ugye egyéb tényezők is nehezítik a munkakeresők lehetőségeit, tehát a hátrányos helyzetű csoportok kiemelt figyelmet kaptak, ahogy az elején is említettem. Ezek között van az is, aki már nagyon régóta a regiszterben van - fogalmazott Dávidné Gergál Rozália, a ZVK Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály vezetője.
A Zala Vármegyei kormányhivatal foglalkoztatási szervei a következő szolgáltatásokat nyújtották a program részeként: egyéni munkatanácsadás, egyéni álláskeresési tanácsadás, munkaközvetítés, mentori szolgálat és munkaerőpiaci információnyújtás.
- A másik szereplő, a gazdasági szereplők, a vállalkozások. Őket különböző támogatásokkal segítettük, nyilván áttételesen, a munkavállalók foglalkoztatását segítettük ezzel, tehát ott bértámogatások, bérjárulék-támogatások vannak. És nem beszélve arról, hogy mindezt a foglalkoztatási szolgálat, régi nevén a munkaügyi központ, ugyan ezt már nem használjuk, de még mindig így él a köztudatban, tehát, hogy ennek a szervezetnek a fejlesztése is benne volt ebben a programban, hiszen a szervezetnek is fel kell nőnie ezekhez a feladatokhoz – tette hozzá Dávidné Gergál Rozália, a ZVK Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály vezetője.
A kezdeményezés zárókonferenciáján számos előadás segítségével ismerhették meg az érdeklődők a projekt elemeit és eredményeit, valamint egy munkaerőpiachoz kapcsolódó pszichológiai előadást is hallhatott a közönség.
SZ.F.
(Borítókép: Kanizsa TV)