Befejeződött a balatoni zsilipek felújítás
Befejeződött a „Balaton levezető rendszerének korszerűsítése” projekt, melynek záróeseményét hétfőn Siófokon tartották. Megújult a siófoki vízszintszabályozó és hajózsilip, a balatonkiliti mederduzzasztó és a Sió-csatorna medre.
Teljesen átalakult Siófokon a vízszintszabályozó zsilip környéke. Aki régebben járt erre, bizony már fel sem ismerné az egykori műtárgyat, melynek környékét most éppen parkosítják.
2024 tavaszán az egész területet megnyitják a nagyközönség számára. A zsilip környéke korábban elzárt volt, néhány hónap múlva viszont besétálhatunk, és közvetlen közelről láthatjuk majd a vízeresztést. Sőt egy makett segítségével mi magunk is megtapasztalhatjuk, hogyan működik a vízgazdálkodás a Balatonon.
100 évre tervezték
A Sió-zsilip beruházás négy évvel ezelőtt indult, akkor jelentették be a Balaton zsiliprendszerének 19 milliárd forintos átépítését, és úgy tervezték, hogy 2022 végéig végeznek a korszerűsítéssel. De közbeszólt a koronavírus-járvány, ami lelassította a munkálatokat. Most viszont befejeződött a beruházás, melynek megvalósításához az Európai Unió és Magyarország Kormánya mintegy 15,528 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.
A projekt célja a Balaton levezetőrendszerének korszerűsítése és ennek részeként a Sió-zsilip vízeresztő-képességének kétszeresére emelése volt. Ha a vízkészlet hirtelen megnövekszik, akkor hatékonyan le tudjanak engedni a Balatonból.
A régi helyén egy teljesen új hajózási zsilip is létesült a tavasszal, melynek egyik főpróbáját júliusban tartották. Ekkor hozták fel a Sión a Balatoni Hajózási Zrt. négy új hajóját. Újdonság, hogy a hajózási zsilipen keresztül is (másodlagosan) le lehet engedni a Balaton vizét.
A vízszintszabályozó műtárgy megnövekedett kapacitásához igazodóan megtörtént a Sió-csatorna rekonstrukciója is. Ezzel nőtt a térségben az árvízi biztonság, valamint természetes hullámtér jött létre.
Felkészültek a klímaváltozásra
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója a 2023. november 13-án Siófokon tartott projektzárón elmondta, az utóbbi évtizedekben kiemelt vízgazdálkodási feladatok adódtak. Erősödő természetvédelmi és idegenforgalmi igényeket kellett kielégíteni. 2014-ben és 2022-ben pedig megtapasztalhattuk a klímaváltozás szélsőséges hatásait is, amelyek megkövetelik a vízgazdálkodók reakcióit.
A Balatonon párhuzamosan több vízügyi fejlesztés zajlik, hiszen folyamatban van a Preventív Balaton program, az Átfogó Balaton projekt, előkészítették a Dél-balatoni fejlesztési projektet, és készülnek a tervek a Kis-Balaton vízminőség-védelmi rendszerének rekonstrukciójára is. A “Balaton levezető rendszerének korszerűsítése” a fejlesztési sorozat fontos állomása, amellyel tovább tudták emelni az egységes magyar vízgazdálkodás színvonalát.
A hír folytatása itt olvasható.
likebalaton.hu
(Borítókép: Krausz Andrea/likeBalaton.hu)