Megoldódhat a Török kút helyzete
A Török kút kérdése az elmúlt négy évben összesen hat alkalommal került a városatyák elé a közgyűléseken, legutóbb augusztus 30-án. Károlyi Attila javaslata szerint a kút másolati példányát a következő évben a Deák téren állítanák fel. A restaurációs és szállítási költségek 4 millió forintba kerülnének, míg az alapzat felállítása további 1 milliós kiadást jelentene az önkormányzatnak. Az ÉVE képviselőjének beadványával Balogh László polgármester és Bizzer András is vitába szállt. Az alpolgármester az 5 milliós kiadást túlzónak tartja, valamint környezetvédelmi szempontokkal is védte álláspontját.
- Én még várnék ezzel a döntéssel és azért várnék ezzel a döntéssel, amit polgármester úr is említett, hogy én úgy tudom, hogy Károlyi Attila úr egy olyan helyszínt jelölt ki a Török kútnak, hogy egy egészséges nagy fát ki kell majd vágni. Ezt abszolút nem támogatom, szerintem a Deák téren lévő fák abszolút hozzátartoznak a tér látványához, azt nem kellene úgy módosítani, hogy fát vágunk ki - mondta Bizzer András.
A Török kutat 1879-ben állították fel a Deák téren, ahonnan az Erzsébet tér északi részére, majd 1994-ben a Múzeum térre került. Ennek a köztéri alkotásnak a pontos mása kerülne vissza az eredeti helyére. Károlyi Attila szerint egy olyan építményről van szó, ami ezer szállal kötődik Nagykanizsa történetéhez, így a megfelelő és méltó helyén kell kiállítani.
- Amiatt akadt meg a Török kútnak az elhelyezése, hogy működő kútként szerettük volna, de hát a Trevi-kút is nagyon szép volt Rómában mikor nem folyt benne víz, akkor is. Mi most egyelőre „szegény városként” ezt csak – idézőjelben mondva, mivel ez is többmilliós beruházás – restauráltatjuk – hangsúlyozta Károlyi Attila.
Az augusztusi soros közgyűlésen Károlyi Attila javaslatát 8 igennel, 6 tartózkodással és 1 nemmel fogadták el a képviselők. Az elutasító voks Bizzer Andrástól érkezett.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)