Fesztiváloztak az eszteregnyeiek is
Az EszterFeszten – amelyet harmadik alkalommal szerveztek meg a településen – a gasztronómia és a népi kultúra ápolása játszotta a főszerepet.
Az első EszterFesztet 2021-ben rendezték meg a település sportpályáján.Kele Lajos polgármester kiemelte, a gasztronómiát és a hagyományokat igyekeznek népszerűsíteni, mindezt úgy, hogy közben kikapcsolódást nyújtsanak az embereknek. Eszteregnye első embere szerint a rendezvény két év alatt rengeteget fejlődött, ezt bizonyítja a látogatók száma is. A program egyik legfontosabb pillére idén is a hagyományos főzőverseny volt.
– Igazából kitétel nem volt, hogy ki mit főz, ez szabadon választott, de tulajdonképpen vadászatról beszélünk és gasztronómiáról, így a fő ételek azok a vadételek. De található itt halászlé is, csülkös pacal és töltött káposzta is, tehát a gasztronómia minden része fel lett vonultatva tulajdonképpen – nyilatkozta Kele Lajos, Eszteregnye polgármestere.
Az első évhez képest tavaly megduplázódott a főzőcsapatok száma és a pozitív tendencia idén is folytatódott, összesen 18 csoportosulás nevezett. A Gesztenyék formációjában több generáció is fakanalat ragadott, hogy bőséges ételkínálattal nyerje el a zsűri tetszését.
– Csülkös pacalt csináltunk, tökös-mákos rétest, túrós rétest és babgulyást, aztán ott van a hagyományunk a krumpliprósza, ami minden évben nagy sikert arat – árulta el Baliné Imre Erika, a Gesztenyék csapatvezetője.
Az idei EszterFesztre érkeztek csapatok Felvidékről is, a muravidéki radamosiak pedig már visszajáró vendégnek számítanak. A csapatvezető kiemelte, nem a verseny miatt utaznak át a határon, hanem mert kölcsönös jó kapcsolat van köztük és az eszteregnyeiek között, így a jövőben is igyekeznek ellátogatni a fesztiválra.
– Ők járnak hozzánk, mert régi haverok vagyunk velük, a baráti kapcsolatot óvjuk. Örülünk neki, ha jöhetünk vissza, egy éven át készültünk erre, alig vártuk, hogy jöhessünk – mondta el József Gerencsér, a radamos csapattagja.
A megmérettetésen végül a Gigkel Kft. vargányás őzpörköltjét találta a legjobbnak a szakmai zsűri.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)