Kórusműveket tanulnak a miklósfai szirének

facebook megosztás

 

Az Odysseia híres kalandja a következőket mondja róluk: két szirén mézédes énekével megigézi a hajósokat: magukhoz csalogatják őket, és aki hallja éneküket, már sosem menekül tőlük, nem térhet haza többé, ott leli halálát. Odysseus azonban Kirké, a varázslónő tanácsára kifog rajtuk. Társainak fülét viasszal tömi be, saját magát pedig a hajóárbochoz kötözteti, így büntetlenül élvezheti a szirének énekét.

A Miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület Szirének Énekegyüttese 2010-ben alakult meg. Vezetője Püspökiné Jámbor Zsuzsanna pedagógus. A tagságát óvónők, pedagógusok alkották a kezdetekben. A 10 fős asszonykórus első alkalommal egy népdalcsokorral lépett fel a helyi borversenyen.

Igény volt rá, hogy legyen egy kórusa a településrésznek – idézte fel a kezdeteket a kórusvezető, aki azt is elmondta, hogy egy év működés után került sor a névváltoztatásra, mégpedig az egyik klubtagjuk férjének az ötlete nyomán. Ő találta ki az elnevezést, mondván, olyan gyönyörű a hölgyek hangja, mint a mitológiai alakoknak, a sziréneknek. – Eleinte népdalokat énekeltünk, aztán úgymond „mindenevők” lettünk. A repertoárunk összeállításánál a népdalokat először magyarnótákkal bővítettük ki, hiszen a mulatozáshoz ez a műfaj is hozzátartozott, majd régi magyar slágereket, örökzöld dallamokat énekeltünk, az utóbbi időben pedig belefogtunk az operettek, operettslágerek énekelgetésébe. Összegyűjtöttük egy-egy együttes, előadó dalait, vagy felkérésre például egy latinos blokkot választottunk. Felléptünk avatóünnepségeken, ilyenkor természetesen az alkalomhoz illő dalokat adunk elő. Rendszeresen meghívást kapunk a környékbeli dalostalálkozókra is.

Mi is haladunk a korral, a Covidos-időszakban messenger csoportot hoztunk létre, hogy ne legyünk nagyon egyedül. A téli energiatakarékos időszakban, amikor zárva volt az intézmény, egymáshoz jártunk énekelni. Most nyári szünet van nálunk is, a rendszeres próbákat augusztus második felétől tervezzük a Mindenki Házában. Szeptember elején egy gyékényesi fellépés vár ránk, ahol slágereket éneklünk.

Megmérettettük magunkat a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) Aranypáva minősítésen, és ezüstfokozatot szereztünk – újságolta a kórusvezető. – Egy kicsit kilógtunk a sorból ott is, és itt a környéken is pont amiatt, mert nem népdalos hangúak vagyunk. Ott azt mondták, amit dicséretként értékeltünk, hogy kórusminőségű a hangzása a csapatnak, ami feljogosít bennünket arra, hogy magasabb szinten is próbálkozzunk. A terveink között szerepel egyszerűbb kórusművek előadása, hiszen bebizonyítottuk, hogy többszólamban is tudunk énekelni. Igazi, női karra írt kórusműveket is szeretnék becsempészni a műsorainkba – árulta el Püspökiné Jámbor Zsuzsa, melyek sikeréhez a szavai szerint egy fontos dolog már adott: Szeretünk egymás társaságában lenni, mint egy családi közösség, úgy működünk.

B.E.

(Borítókép- Kanizsa Újság)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.