Családi napot ünnepeltek a bajcsaiak

facebook megosztás

A gasztronómia is szerepet kapott Bajcsán a hétvégén megrendezett programon, ahol leginkább természetesen az összetartozáson volt a hangsúly. A helyi kulturális egyesület invitálta családi napra a helyieket. A szervezők legnagyobb örömére az ott élőkön kívül számos elszármazott bajcsai is visszalátogatott a városrészbe.

Utcák közti generációs focikupa, pónilovaglás, ugrálóvár, kvadozás és sütés-főzés, jóízű beszélgetések – ez volt a jellemző szombaton Bajcsára. A szervezők kitettek magukért. Arra is figyeltek, hogy minden korosztály megtalálja a kedvére való lehetőséget ezen a napon.

– Volt már nekünk egy ilyen generációs napunk, amit a nyugdíjas klub szervezett, de akkor kevés család jött ki, a vadászháznál tartottuk sokáig. Aztán kicsit elmaradt. Most a fiatalok kerestek meg, hogy nem lehetne-e egy családi napot tartani. Összeismerkednénk, ugyanis sok az új lakó. Egy délutánt együtt töltenének az emberek itt –emelte ki Marczin Jenőné, a Bajcsai Nyugdíjas Klub, Rezedák Dalkör vezetője.

A kezdeményezést természetesen szívesen fogadta a településrész motorjának tartott egyesület. A vendégek benépesítették a kultúrház környékét. Míg a fiatalok szórakoztak, a nyugdíjasok hűen önmagukhoz, az ételekről gondoskodtak. Több száz lángos és palacsinta készült az intézmény udvarán, a főétel – egy felajánlásnak köszönhetően – vaddisznó pörkölt volt. A kondér mellett idősebb és fiatalabb szakácsok és kukták vállalták a fő szerepet.

– Elsősorban a húst egy kicsit le kell pácolni, lemosni, az alapanyagokat elő kell készíteni, vöröshagymára, paradicsomra, paprikára, fokhagymára gondolok. Aztán mikor a hús le van mosva a pácléről, sertészsírral készítjük, aztán felengedjük, a folyamatot pedig tovább így építjük fel –árulta el Horváth Róbert.

A vaddisznópörkölt mellé a helyi asszonyok segítségével tarhonyát és házi savanyúságot kínált a főszakács. A családi nap sikerét jól jelzi, hogy a résztvevők egyöntetűen állították: mint egy kisebb falunap, olyan jól sikerült a bajcsai családi program.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.