A költészet népszerűsítése is az Arany János Szavalóverseny célja volt
Csaknem 100 gyermek érkezett a környező óvodákból és iskolákból a 33. Arany János Szavalóversenyre. A házigazda intézmény vezetője, Mezriczky Lajos elmondta, a versengés mellett a rendezvény az irodalom megszerettetését is szolgálja.
A már hagyománynak számító, minden év tavaszán megrendezett eseményre a tagóvodákat és a városi vagy környékbeli iskolákat hívták meg. Mezriczky Lajos szerint a legfontosabb, hogy a gyerekek szeressék a verseket, és szívesen adják elő őket a közönségnek.
– Beleélve magukat a versbe, átadva az érzelmet a közönségnek, és természetesen, mivel ez egy verseny, a helyezéseket majd a zsűri lesz, aki eldönti. Nem árulunk zsákbamacskát, a vers, a nyomtatott közeg reklámozása is a célunk elsősorban, természetesen a művészet, az irodalom elterjesztése, és megszerettetése –emelte ki Mezriczky Lajos, a Rozgonyi Úti Általános Iskola intézményvezetője.
Az óvodás és az alsós gyerekek szabadon választott versekkel készültek, a felsősöknek azonban e mellé egy kötelezően előírt művet is be kellett mutatniuk. Hederics Andrea, irodalomszakos tanár szerint a felkészülés legjelentősebb pontja a megfelelő vers kiválasztása.
–A felkészülés az mindig egy hosszabb munka, hiszen meg kell találni a gyerekhez illő verset. Nagyon sokat dolgoztak ezzel a kollégáim, válogatták a verseket. Házi versenyt tartottunk, úgyhogy tőlünk is a legjobb 3-4 kisdiák vesz részt a versenyen –árulta el Hederics Andrea, a Rozgonyi Úti Általános Iskola tanára.
Azok a tanulók, akik a legjobbnak bizonyultak, legközelebb a megyei fordulóban mérettethetik meg magukat.
SZ.F.
(Borítókép: Kanizsa TV)