Nagy sikere volt az Aradi-Varga páros nagykanizsai fellépésének
Telt házas humorestet tartott az Aradi-Varga duó a HSMK-ban. A Karinthy-gyűrűs humoristák 25 éve léptek fel először közösen. A kanizsai publikum a „Mondom a Ferinek, Tibi” cím darabjukat láthatta.
A két művész országszerte csal mosolyt az emberek arcára, amit a pénteki előadásuk iránti nagy érdeklődés is bizonyított. Sokaknak különös lehet a ,,Mondom a Ferinek, Tibi” cím, amit egy kabaréból vett szállóige ihletett.
– Usztics Mátyás köszönhetően volt egy Teri néni nevű figurája a magyar kabarénak a ’90-es években és az ő visszatérő motívuma volt a ,,Mondom az Uramnak, Tibi” tehát ez egy szállóige lett a kabaréban és ezt fordítottuk le mi magunknak, hogy ,,Mondom a Ferinek, Tibi” mert Ő a Tibi én meg a Feri vagyok –árulta el Varga Ferenc József.
A két előadó már 30 éve részese a magyar humor világának.
–1992-ben kezdődött, amikor rájöttem arra, hogy alkalmatlan vagyok mindenre, dióhéjban összefoglalva. Rá egy évre akkor már a humorral foglalkoztam, de akkor a humor még nem foglalkozott velem. De a Tibikénél is valahogy így alakult ez ki, tudsz–e valamit hozzátenni – mondta Varga Ferenc József
– Nálam is 1992-ben indult szintén, amikor rájöttem, hogy a Feri alkalmatlan mindenre és ezért lettem humorista –vágott közbe Aradi Tibor.
– Igen, mert látta, hogy ő is alkalmatlan mindenre, ugyanúgy, mint én, mind a ketten alkalmatlanok vagyunk mindenre, csak a Tibi több mindenre alkalmatlanabb, mint én – replikázott Varga Ferenc József.
A humoristák megjegyezték, ha a szakmájukat egyetemi képzésben lehetne elsajátítani, akkor biztos, hogy ők lennének a szak doktorai.
SZ.ZS.
(Borítókép: Kanizsa TV)