Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában…

Trianon – leleplezett nemzetgyilkossági kísérlet. 102 éve írták alá a magyarság megsemmisítését célzó, bűnös és igazságtalan szerződést. „Ahol az apa nem hoz áldozatot a családért, ott szétzüllik a család. Ahol pedig az ország fiai nem hoznak áldozatot a nemzetért, ott a nemzetnek kell elpusztulni.” Ezek a sorok fémjelzik a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem június 4-i, politikai pártoktól független, civil megemlékezését.

Rajnai Miklóssal beszélgettünk a közelgő megemlékezés alkalmából. Vele együtt már csak ketten élnek abból a szoborbizottságból, melynek leginkább köszönhető az, hogy a világon is egyedülálló Nagy-Magyarország emlékmű több évtizedes szunnyadása után kikerülhetett a földből a ’90-es évek végén, és több ezer kanizsai támogatásával meg is újulhatott. A 71,6 tonnás monstrumot 1952-ben döntötték le, a vármegye címereket, a szent koronát leverték, az alakos szobrokat lefejezték… Rajnai Miklóssal beszélgetni olyan, mintha az ember egy korhű dokumentumfilmet nézne, hiszen nem csupán emlékei vannak az elmúlt évtizedekből – az elhatározástól kezdve, a szobor kiásásán keresztül az első megemlékezésig – hanem valódi dokumentumai. Szoborbizottsági jegyzőkönyvek, fotók, határozatok, még egy sárga csekk is abból az időből, amikor a Jézus Szíve Plébánia gyűjtést szervezett a szobor felújítására. A teljes történetet egy oldalban leírni lehetetlen, 10 oldal is kevés lenne, de az az elszántság, ami akkor megvolt a kanizsaiakban, mindenképpen említést érdemel. Miklós még ma is megindultan, eltökélten beszél a csaknem 30 évvel ezelőtti történésekről. – Gyenge nemzet az, ami nem az egész népét foglalja magába, és csürhe az a nép, amely nem tömörül eszme világába és nemzetté. Ez a mondat a diktátum aláírásakor fogalmazódott meg. Soha a történelem során olyan nem fordult elő, ami itt megtörtént, a magyarság saját magával lett határos. A döntéshozó testület látta az etnográfiai térképet. Ettől fogva ez rendkívül aljas dolog. Nem beszélve arról a lelki nyomorúságról, amibe került a magyarság. Pedig több generáció eltelt azóta – hangsúlyozta Rajnai Miklós. 

Egy rendhagyó történelemórával felért a beszélgetés, hiszen annyi, de annyi részletet tud a szobor sorsáról, a körülményekről, ami ritkaságszámba megy ma már. Előkerültek a dátumok, a nevek… 1998. Buda Ernő, Rózsás János, Bátki József, Szakács János, Bodnár Attila, dr. Kovács András, Csizmadia Ferenc, Csap Lajos és Rajnai Miklós. A szobor kiásása egy megbeszélésen született meg. Aztán Mészáros József, Pócza Attila… A kezdeményezést támogatta a Milleniumi Kormánybiztosi Hivatal, és több ezer ember. Vállalkozók a munkájukkal, önzetlen emberek.  – Amikor megtalálták a szobrot - Mészáros József és Pócza Attila – ugye híre ment a városban a kutatásnak, az ásásnak. Több ezer kanizsai odajött. Életem egyik legszebb emléke. A Himnuszt és a Szózatot elénekelte ez a sok egyszerű és nagyszerű kanizsai. Megkaptuk a támogatásokat, az önkormányzattól is, és elindulhatott a rekonstrukció. A szobor művészeti szakértője Papp Gábor volt. Az első avatás 2001. augusztus 12-én, Kisboldogasszony napjára esett – emlékezett vissza Rajnai Miklós.

A szobor sorsa természetesen folytatódott, hiszen 2001-ben még csak részlegesen volt készen az emlékmű. De mindez már történelem. A lényeg – amely hellyel közzel a sorok közt is olvasható: mi is az üzenete ennek az egyedülálló emlékműnek, s a történetének? – Több, mint 10 ezer ember adományából, munkájából, jó szándékából sikerült visszaállítani eredeti helyén, eredeti formájában ezt a szobrot. Ez a nagy gyűjtés, ez a nagy összefogás a bizonyíték, hogy nem az emberekkel van itt a baj. A szobor üzenete?  Ha becsületes, tisztességes dolgokat hirdetünk meg, és a feladatok élére hiteles emberek állnak, akkor az emberek önzetlenül, a legnagyobb tisztelettel és alázattal mögé állnak – Rózsás János bácsira és a többiekre gondolok. Csoda volt, ami történt, az emberek lelkében is. Még egyszer mondom: nem az egyszerű emberekkel van most sem a probléma… Nem licitálni, méregetni egymást, meg gyűlölködni. Hanem összefogni egy jobb, élhető, magyar világ építése érdekében.

Vincze Adél

(fotó: Horváth Zoltán)



Ennek a cikknek a nyomtatott változata elolvasható a Kanizsa Újság június 3-án megjelent lapszámában.