A kaján spórolt: élelmiszert, italt lopott, de ha úgy adódott, a gyümölcsöt is leszedte
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség a bűncselekményekkel gyanúsítható 46 éves férfival szemben.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Keszthelyi Rendőrkapitányság egy 46 éves balatonedericsi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított még 2020 nyarán összesen 33 balatongyöröki ingatlan területére ment be ahonnan élelmiszereket és szeszesitalt tulajdonított el több, esetben a gyümölcsfák termését is magával vitte. Az ingatlanoknál lévő épületekbe dolog elleni erőszakkal hatolt be.
A keszthelyi rendőrök adatgyűjtést követően elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Az ügyben indított nyomozást a Keszthelyi Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek – közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.