Nagykanizsán is felszállt a Szent Korona Ballon
Sokan voltak kíváncsiak a Szent Korona Ballonra szombaton az Erzsébet téren. Mede Ferenc, a speciális léggömb megálmodója régóta járja az országot, Nagykanizsára azonban most látogatott el először a látványos attrakcióval.
A Szent Korona Ballonnal Mede Ferenc a Felvidéktől Erdélyig, a Délvidéken át az anyaországig bejárta már a Kárpát-medencét. A Szent Koronát ábrázoló különlegesség komoly tervezési és kutatói munka után született meg 2016-ban.
– Ilyen elvakult ötletek jönnek, ha én már húsz éve a ballonozás körében mozgok. Akkor megvalósítható-e a Szent Korona láttatása egy hőlégballonon, ilyenkor az ember meglátogatja, a hozzáértő művészettörténészeket, festőket. dekoratőröket, grafikusokat, végigbeszéli ezt velük, elkészül a látványterv, azon módosítunk, ide-oda rohangálunk a művészettörténészek meg a gyártók között, és akkor eljutunk egy olyan pontig, hogy ez méltó látvány lesz – tudtuk meg Mede Ferenctől, a Szent Korona Ballon megálmodójától.
Horváth Ferenc az esemény létrehozásában helyismereti, időjárási és szakmai tanácsokkal segített barátjának, Mede Ferencnek. A képzett pilóta a különleges szerkezet működési elvébe is beavatta stábunkat.
– Ezek a modern ballonok már poliamid, poliészter nagyon erős anyagból készültek és propán-butánnal fűtjük az égőket, szélmotorral felfújjuk, a bent lévő levegőt felmelegítjük az égővel és amikor ez már felemelkedik ez a kupola, akkor 33 dekát képes felemelni köbméterenként, most amelyik ballont látjuk, ez 2400 köbméteres, ez éppen a Szent Korona, Feri barátom ballonja, és több ember tud vele repülni – nyilatkozta Horváth Ferenc.
A Szent Korona Ballon egy órán keresztül függeszkedett az Erzsébet téren, majd az égbe emelkedve Sormásig repült.
K.Vi.
(Borítókép: Kanizsa TV)