A mélyszegénységből való kitörést segítené az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület
Fórumot tartott csütörtökön az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület Iharosberényben. Az érdeklődők előadásokat hallhattak arról, hogy milyen képzési és munkalehetőségek adódnak a mélyszegénységben élők számára.
Az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület küldetése, hogy lehetőséget biztosítson a mélyszegénységből való kitörésre. Az egyesület egyszerre igyekszik segíteni a romákat és a nem romákat. Székely Csaba úgy véli, hogy ennek az első lépése az, hogy a kommunikáció megvalósuljon a szervezet és az emberek közt.
– Azt szoktuk mondani, hogy ne mi mondjuk meg azt, hogy mi kell egy adott településnek, hanem az adott település mondja meg, illetve ismerjük meg, hogy mire van szüksége. Egy szemléletváltás, az, hogy milyen lehetőségek vannak a mélyszegénység felszámolására, ehhez milyen együttműködéseket lehet kötni, akár kormányzati, akár önkormányzati, illetve civil szervezeteken keresztül – nyilatkozta Székely Csaba, a szervezet tagja.
Több előadó is a szemléletváltás fontosságát hangsúlyozta az ügyben. Zsirmon Endre, a település polgármestere szerint is a segítségnyújtás csak a kitörési lehetőség egyik eleme, ahhoz, hogy a projekt sikeres legyen, az érintetteknek is muszáj cselekedniük.
– Az önkormányzat meg fog tenni mindent annak érdekében, hogy elérjük azokat a lakosokat, akik igénybe tudják venni ezeket a szolgáltatásokat. Bízom benne, hogy meg fogják érteni ennek a jelentőségét és a szükségességét. Elhangozott az is az előadáson belül, hogy egy innovatív jelleggel indul ez a program, bízom benne, hogy olyan újítások lesznek, amik megmozgatják egy kicsit jobban az embereket – fogalmazott Zsirmon Endre polgármester.
Az előadást követően a résztvevőknek lehetőségük volt kötetlenül beszélgetni az egyesület tagjaival a régióban lévő továbbképzési, oktatási lehetőségekről.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)