Mi volt a gergelyezés?

Kihalt szokás a Gergely-járás, napjainkban azonban sokak szerint újra értelmet nyerhetne a régi hagyomány. A gergelyezés lényege ugyanis az iskolák népszerűsítése és a tanítók jussának és fizetésének kiegészítése volt, amit mindig március 12-én tartottak, nem csak Dél-Zalában, hanem az egész Dunántúlon.

A 19. század végén általános szokás volt, hogy a tanítók tanítványaikkal járnak házról házra, hogy kiegészítsék a jövedelmüket. Erre bizonyíték, hogy a Thúry György Múzeumban egy fából készült kardot is őriznek, amit 1959-ben Kerecsényi Edit gyűjtött be Liszóból. A kardról úgy tudni, hogy 1890-ben készítette egy nagypapa az unokának, hogy a fiatal csemete el tudjon menni gergelyezni a helyi tanítóval a faluban. A szokást a következő tanító már nem tartotta, és a huszadik század közepére teljesen el is halt a szokás.

– 1908-ban még biztosan volt Gergely-járás, aztán a tanító elköltözött és a következő tanító már nem annyira támogatta, hiszen ez a szokás arról szól, hogy 3-4 fiú beöltözik, a kalapjára pántlikákat tűz és kard van náluk és vasnyárs, amivel házról házra mennek. Bekéretőznek, eléneklik Szent Gergelynek az énekét. Ezért ők cserébe kapnak egy kis ajándékot, tojást, szalonnát, és esetleg némi aprópénzt. A tojás és a szalonna mindig a tanítót illette, ezért támogatták is mindig a tanítók, sőt, gyakran segítettek betanulni a gyerekeknek a hosszú éneket – mondta el Gyanó Szilvia a Thúry György Múzeum munkatársa.

H.R.



(Borítókép: Kanizsa TV)