Győzelemmel debütálnának új otthonukban a kézilabdázók

facebook megosztás

Hétvégén először lép pályára a Kanizsa Arénában mindkét nagykanizsai kézilabdacsapat. Az NB II-ben listavezető férfiak mindenképpen győzni akarnak a Kiskőrös ellen, de a női csapat is meglepetésre készül a fehérváriakkal szemben.

Kedden még a Tungsram-csarnokban edzettek a kanizsai kézisek, szombaton és vasárnap azonban már új otthonukban lépnek pályára, a Kanizsa Arénában. A férfiak az első forduló óta veretlenek, a legutóbbi játéknapon a legnagyobb riválisukat, a PEAC-ot győzték le, ezzel pedig nagy lépést tettek a bajnoki cím felé. Hári Kristóf stábunknak elmondta, hogy egyértelmű céljuk az NB II Dél-nyugati csoportjának megnyerése és ehhez egy állomás a Kiskőrös elleni hétvégi mérkőzés.

– Nagyon jó felkészülésen vagyunk túl, már január elején elkezdtük, annak ellenére, hogy most február végén volt az első bajnoki forduló. Mi erre is számítottunk, így is készültünk, hogy ezt a bajnokságot magabiztosan megnyerjük és az első fordulóban a legnehezebb ellenféllel játszottunk kapásból és magabiztosan sikerült nyerni, úgyhogy ezen az úton szeretnénk tovább menni – nyilatkozta Hári Kristóf.

A kanizsai csapat harmadik legeredményesebb góllövőjét, Csalló Ádám játékos-edző is megerősítette a célok felvázolása során, aki abban reménykedik, hogy idén a bajnoki cím megszerzését követően sikerül feljutni a magasabb osztályba is. A tréner örömét fejezte ki, hogy csapata immáron a város legmodernebb sportkomplexumában játszhat.

– Nagyon örülünk neki, hogy rendelkezésünkre állhat az Aréna, egy nagyon szép, nagyon jó létesítmény, szeretnénk, hogyha minél több szurkoló támogatna bennünket ezeken a mérkőzéseken. –

A női csapatnál egészen mások a célkitűzések. Baranyai Zsolt együttese legutóbb 26-18-as vereséget szenvedett Marcaliban és jelenleg két győzelemmel és tíz vereséggel a tizenegyedik helyet foglalja el a tabellán. Az Arénában tartott első mérkőzés sem ígérkezik könnyűnek Szabó Eszterék számára, hiszen a jelenleg harmadik helyen álló Alba Fehérvár korosztályos gárdája érkezik városunkba. A csapat vezetőedzője úgy véli, hogy javítaniuk kell a múltheti teljesítményükön.

– Sajnos a múlt hétvégén a Marcali ellen kellemetlen vereségbe szaladtunk bele, ahol lett volna reális esélyünk a győzelemre. Sajnos a kulcsembereink maguk alatt teljesítettek és azt is mondhatnám, hogy elfogadhatatlan volt tőlük ez a teljesítmény. Ezen megpróbálunk javítani majd a hétvégére és reméljük, hogy úgy fog alakulni a mérkőzés, hogy lesz esélyünk a győzelemre – fejezte ki reményeit a vezetőedző. 



A sérülésből felépülő Kovács Boglárka szerint adhat valamennyi pluszt a játékhoz, hogy az Arénában mérkőzik a csapat. A gárda egyik legjobb játékosa korábban már pályára lépett több nagy kézilabdacsarnokban is, de különleges várakozásokkal tekint a hétvégi bajnokira

– Az őszi szezonban, amikor kezdtük a bajnoki mérkőzéseket, akkor a Székesfehérvár volt az első csapat, akivel játszottunk, ott egy nagyon szoros mérkőzést tudtunk játszani. Kettővel kaptunk ki sajnos, úgyhogy a hétvégére nagyon készülünk, hogy itthon, hazai pályán meg tudjuk őket verni A hangulat biztos, hogy jó lesz, mert reméljük, hogy sokan jönnek ki, úgyhogy reméljük a legjobbakat a hétvégére, hogy tudunk nyerni és itthon tudjuk tartani a 2 pontot – nyilatkozta Kovács Boglárka.



A bajnokaspiráns férficsapat szombaton 16 órától fogadja a Kiskőröst, míg a női együttes vasárnap 11 órától küzd meg a fehérváriakkal.

K.T.



(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.